rio 2016
Érmek és csalódások is benne vannak a mai pakliban
Akár éremszerzés is sikerülhet ma Rióban a magyar sportolóknak, de a papírforma, illetve a pillanatnyi helyzet szerint nem nekünk áll a zászló. Pars Krisztián címvédő férfi kalapácsvetésben, de sérülése után még nem találta meg régi önmagát, női öttusában pedig a tegnapi, nem túl jól sikerült vívás után kéne igencsak kivágnia a rezet Kovács Saroltának és Földházi Zsófiának. Női vízilabdázóink ellenben 0:0-ról, elszántan vágnak neki az oroszok elleni bronzmeccsnek. Kajak-kenusaink ma az előfutamokban, illetve az elődöntőkben megalapozhatnak egy aranyos szombatot.Megérkezett minden idők hatodik legeredményesebb magyar olimpikonja
Kozák Danuta volt a csütörtöki nap magyar főszereplője, aki több szempontból is történelmi aranyérmet szerzet női kajak egyesben. Negyedik egyéni aranyérmévelimmár ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, ráadásul Magyarország 500. olimpiai érmét nyerte. Kajak-kenuban ezen kívül pontszerző helyek jutottak a magyaroknak, és megkezdték szereplésüket az öttusázók is – egyelőre nem túl nagy sikerrel.Vízilabda: Nem voltak egy súlycsoportban velünk a brazilok
Magyarország gálameccsen mosta le a házigazda brazilokat, és így az 5. helyért játszhat a görögök vagy a spanyolok ellen. Válogatottunk igazolta, hogy nem az 5-8. helyért zajló küzdelemben lenne a valós helye, de ez csak vékony szépségtapasz.Ajánljuk még