rmdsz
A kormánypártból való kilépéssel fenyeget Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke
A romániai kormánykoalíció vezető erejének számító Nemzeti Liberális Pártból (PNL) való kilépéssel fenyeget Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke amiatt, hogy a kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) tartozó prefektust kíván kinevezni a megyébe. A politikus csütörtökön keltezett nyílt levelét a kolozsvári helyi portálok közölték.Öt prefektusa és tizenegy alprefektusa lesz az RMDSZ-nek
Öt prefektusa (kormánymegbízottja), illetve a korábban kialkudott tíz helyett tizenegy alprefektusa lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), miután erről a koalíciós pártok megállapodtak – adta hírül kedden a maszol.ro hírportál. Romániában a prefektusok és az alprefektusok a kormány helyi megbízottjai, legfőbb feladatuk, hogy felügyeljék az önkormányzatok munkájának törvényességét.Újabb tisztségviselőket jelölt az RMDSZ a bukaresti kormányba
A bukaresti kormányfőtitkár-helyettesi, valamint az egészségügyi, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egy-egy államtitkári posztjára jelölt tisztségviselőket hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állandó tanácsa. Kormányfőtitkár-helyettesnek Zahoranszki Istvánt jelölték. A Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia és közigazgatás karának oklevelével rendelkező köztisztviselő 2004 óta dolgozik a közigazgatásban a máramarosszigeti polgármesteri hivatalban.Kizárták az RMDSZ-ből Apjok Norbertet, Máramaros megye képviselőjét
Kizárták a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ) Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt, aki a tavaly decemberi parlamenti választásokon úgy szerzett újabb mandátumot, hogy nem teljesítette az RMDSZ által megszabott jelölési feltételeket. A képviselő kizárásáról hétfőn döntött a Szövetségi Állandó Tanács, arra hivatkozva, hogy a képviselő becsapta a szövetség vezető testületeit és választóit, amikor hamis oklevéllel próbálta igazolni nem létező felsőfokú végzettségét.Az RMDSZ újabb államtitkár- és helyettesállamtitkár-jelöltek nevét tette közzé
Újabb államtitkár- és helyettesállamtitkár-jelöltek nevét tette közzé csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtöki ülésén a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériumba Matuz Zsoltot, a Szállításügyi Minisztériumba Sándor Gábort javasolta államtitkárnak, a Kutatás, Innováció és Digitalizáció Minisztériumába pedig Fülöp Lórándot javasolta helyettes államtitkárnak.Megnevezte államtitkárjelöltjeit az RMDSZ
Az RMDSZ közleménye szerint a szövetség az oktatási minisztériumba Kallós Zoltánt, a kulturális minisztériumba Demeter András Istvánt, az ifjúsági és sportminisztériumba Oltean Csongort, a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumba Szép Róbertet, az európai alapok minisztériumába Hegedüs Csillát, a munkaügyi minisztériumba pedig Makkai Pétert jelöli államtitkárnak.Kelemen Hunor: óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban
A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta a Magyar Nemzetnek Kelemen Hunor, az új bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, aki szerint a koalíción belüli bizalmatlanságok ellenére van esély a négyéves kormányzásra. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról is beszélt, hogy még az idén törvényben szabályoznák a nemzeti kisebbségek jogállását.Romániában ezentúl börtönnel büntetik a cigányellenességet
Nem csak az antiszemitizmust, de a a cigányellenes megnyilvánulásokat is börtönnel büntetik ezentúl Romániában, miután Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette a tavaly decemberben elfogadott törvényt.Újra magyar alpolgármestere van Nagybányának
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati képviselőjét, Pap Zsolt Istvánt választotta meg kedden a városi tanács Nagybánya egyik alpolgármesterévé. Máramaros megye százhuszonháromezer lakosú székhelyének 1996 óta mindig volt RMDSZ-es alpolgármestere. A tisztséget egy cikluson át Szaniszló József, négy cikluson át Ludescher István, az idén lejárt ciklusban pedig Vida Noémi viselte.Ajánljuk még

















