robert fico
Szijjártó Péter a szlovákiai Magyar Szövetség párt vezetőivel tárgyalt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovákiai Magyar Szövetség párt vezetőivel tárgyalt, Robert Fico szlovák miniszterelnök jövő heti budapesti látogatása előkészítéseként - a politikus erről közösségi oldalán számolt be.Szijjártó Péter: Magyarország a jövőben is elkötelezett a határátkelési pontok létesítésében Szlovákiával (Videó)
Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén Drégelypalánkon. Szijjártó Péter a Szent Borbála-híd építésének befejezését a nemzetstratégiai program végrehajtásának mérföldköveként jellemezve emlékeztetett arra, hogy a 2010 utáni, nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányzás fontos célkitűzése volt a más nemzetekkel - különösképpen a szomszédos országokkal - való együttműködés erősítése.Robert Fico látogatja meg jövő héten Orbán Viktort
A szlovák miniszterelnök, Robert Fico látogatja meg a január 16-án Orbán Viktort Budapesten. A hírt a magyar miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette.Politikai pedofília, guruló dollárok és meggyalázott Budapest: íme, 2023 legérdekesebb és legjobb belpolitikai írásai
Újabb éven taposott végig a világ, holnap már 2024-re virradunk és magunk mögött hagyjuk a 2023-as esztendőt. Ahogy a világpolitikában, úgy hazánkban is felgyorsultak az események, és köszönhetően az ellenzék 2022. áprilisi katasztrofális vereségének, az orosz-ukrán háborúhoz sem kerültünk közelebb. A világban sajnos egyre több háború zajlik, hazánkban pedig egyre mélyebbek a virtuális lövészárkok akkor, amikor az összefogásnál nem lenne fontosabb, de a guruló dollárok a baloldalnál láthatóan sokkal többet számítanak, mint a saját nemzetük érdeke és boldogulása. A belpolitikai botrányok és események sokunkat megihlettek, ebből álljon itt a tíz legérdekesebb cikk.GEOrgPOLITIKA – Kairóba repült a Hamász főparancsnoka
Iszmail Hánije, a Hamász főparancsnoka Katarból Kairóba repült, hogy egyiptomi vezetőkkel, többek között a titkosszolgálat vezetőjével egyeztessen. Mind a Hamász, mind pedig Izrael jelezte, hogy hajlandó egy újabb tűzszünetre. A tervek szerint egy hétig is hallgathatnak a fegyverek a Gázai övezetben, és a még fogságban lévő túszokat kicserélhetik az izraeli börtönökben ülő palesztin elítéltekre. Izraeli források szerint még 129 túsz van a Hamász kezén. Jeruzsálem ajánlata, hogy 40 túszért cserébe kihirdeti a tűzszünetet, és az alatt folyhatnak a tárgyalások a további fogolycseréről.Fico szerint pusztán politikai gesztus a döntés, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
Robert Fico szlovák kormányfő szerint Ukrajna megérdemli az európai perspektívát, de úgy véli: az Európai Tanácsnak az Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának megkezdéséről csütörtökön hozott döntése csak egy politikai gesztus, amelyet ráadásul túlértékelnek. A politikus erről a kétnapos uniós csúcs befejezését követően beszélt pénteken Brüsszelben a TASR szlovák hírügynökségnek.Putyin elmondta, hogy mit gondol Orbán Viktorról
Putyin bejelentette, hogy jövő év elején találkozik Erdogannal: a török elnök időbeosztása miatt nem tudott korábban létrejönni a találkozó. Az orosz elnök arról is beszélt, hogy mit gondol Magyarországról, és hogy szerinte hogyan kellene Amerikának a világ többi országához viszonyulnia.A szlovák kormányfő felfüggesztette a kommunikációt néhány médiummal
Robert Fico szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, "amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket" - közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn.A szlovák kormány leállította az Ukrajnának szánt hadisegélyt
Nem hagyta jóvá szerdai ülésén az új pozsonyi kormány, és ezzel leállította annak az Ukrajnának szánt hadisegélynek a leszállítását, amelyet még az időközben távozott Ódor-kabinet készített elő – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.Ajánljuk még

















