robert fico
A rehabilitáció útjára lépett Robert Fico
Újabb vizsgálatokon esett át csütörtökön Robert Fico, és ezek elvégzését követően az orvosi konzílium megerősítette az ellene még május közepén elkövetett fegyveres merényletben súlyos sérüléseket szerzett szlovák kormányfő egészségi állapotának javuló trendjét – közölte a besztercebányai Roosevelt kórház a közösségi médiában.Huth Gergely: Orbán Viktor maradt az utolsó európai vezető, aki szembeszegül a háborús őrültséggel
Huth Gergely portálunk főszerkesztője az Origón megjelent írásában foglalta össze gondolatait a Békemenetről, annak első megrendezésétől egészen napjaink kihívásaiig. Mint írta, amíg 2012-ben még csak kormánybuktató ármánykodással és a magyar piac, az államháztartás elleni spekulációval próbálkoztak a nemzeti–jobboldali kormányzásba belenyugodni képtelen globalista, Soros-féle klikkek, addig most már valóban az életünk lett a tét, ezért is kell kiállni minél többünknek a szombati Békemeneten. A publicisztikát az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.Millimétereken múlt Robert Fico élete
Robert Fico egyik párttársa, Erik Kaliňák, a Smer–SD képviselője részletesen beszélt a meglőtt miniszterelnök sérüléseiről egy vidéki beszélgetésen. Elmondása szerint Fico vékonybele több helyen megsérült – írta a parameter.sk.Folyamatosan javul Robert Fico állapota
Lassan, de lépésről lépésre tovább javul Robert Fico szlovák kormányfő egészségi állapota, miután május közepén egy merénylő életveszélyesen megsebesítette - jelentette be a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya kedden az MTI-nek is eljuttatott közleményében.Tovább javult Robert Fico egészségi állapota
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen május közepén merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a szlovák kormány és a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.Orbán Viktor: Lehet, hogy tíz év múlva a most zajló folyamatokra azt fogják mondani, hogy ez a harmadik világháború előeseményeihez tartozott – Nézze vissza a miniszterelnök interjúját a PestiSrácok oldalán!
Bohár Dániel, A riporter műsorvezetője jelentette be közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este fél hétkor nagyinterjút ad a Patrióta YouTube-csatornáján a Fico elleni merényletről, a háborúról, az európai gazdaságról, a sorkatonaságról, illetve az új világrendről. Az orosz–ukrán háború kapcsán szóba került a "győzelemhez" vezető európai stratégia is, az amerikai–kínai versengés, illetve az Európai Unió jövője is. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi, magyarok hogyan tudunk kimaradni ebből a háborús pszichózisból. Kövessék a kormányfő interjúját élőben a PestiSrácok oldalán!Orbán Viktor: Sosem hordtam golyóálló mellényt, most sem hordok (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután a Blikknek adott interjújában a Robert Fico elleni merényletről, az Európai Unió jövőjéről és Novák Katalin valamint Varga Judit lemondásáról is beszélt. (Cikkünk frissül!)XXI. Század Intézet: Komoly támadás alatt állnak a békepárti politikusok (Videó)
A brüsszeli békepárti konferencia betiltása és a békepárti szlovák kormányfő, Robert Fico elleni fegyveres merénylet is jól példázza, hogy nem könnyű ma a békepártiak helyzete Európában – mondta Deák Dániel a legújabb videóelemzésében.Az elkövető azt állítja, nem akarta megölni Ficót, és bocsánatot kért tőle
Nem akarta megölni a szlovák kormányfőt, felkészült a támadásra és bocsánatot kér Robert Ficótól - közölte vallomásában a hatóságokkal a TA3 szlovák televízióban csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a férfi, aki a múlt héten többször rálőtt Robert Ficóra, és életveszélyesen megsebesítette.Ajánljuk még

















