római-part
Szerinted mennyibe kerülhet egy facsemete elültetése Budapesten? Jávor Benedek elárulta nekünk (videó)
Évek óta dúl a harc a Római-parton. A helyiek egy része egy, a szentendreihez hasonló mobilgáttal szeretné védeni a területét, a "zöldek" szerint viszont ez tönkretenné a part természetes jellegét. Annak ellenére, hogy a magyar kormány már elkülönített egy jelentős összeget a gátépítésre és Brüsszelből is megítélt tízmilliárd forintnyi támogatást az árvízvédelemre, a főváros vezetése ma azzal büszkélkedik, hogy ez a terv lekerült a napirendről. "Aki hullámtérben építkezik, a számítson rá, hogy az árvíz kárt tehet az ingatlanjában" - hangoztatják a Párbeszéd Magyarországért megmaradt képviselői. Nézzétek meg a teljes videót!Pestist és hastífuszt is hagyhatott maga után az árvíz, de Karácsony szerint nem kell megvédeni a Római-partot
Pestist és hastífuszt okozó üledéket hagyott maga után a Római-parton a decemberi árhullám, Karácsony Gergely főpolgármester szerint azonban a fővárosnak semmi felelőssége nincs a terület védelme kapcsán – még akkor sem, ha annak kezelése az ő feladata lenne. Dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római Partért elnöke szerint Karácsony Gergely magára hagyta a területet, ahol számos lakóház mellett olyan vendéglátó egységek is vannak, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat ad bérbe vállalkozóknak. Vagyis a főpolgármester fizettet, aztán magára hagyja a környéket.Tarlósnak és Orbánnak két méterrel magasabb árral kellett megküzdenie 2013-ban, mint a Wesselényiként pózoló Karácsonynak
Habár a balliberális sajtó igyekezett heroikus képet festeni az árvízzel küzdő budapesti vezetésről, a szerda este 693 centiméteren tetőző és a rakpartokat elöntő árnál jóval keményebb árvízzel küzdött meg sikerrel 2013. júniusában a Tarlós István vezette védelmi parancsnokság és a kormány által vezényelt katasztrófavédelem. Akkor ugyanis két méterrel magasabban, 891 centiméteren tetőzött a folyó, s Budapest mélyebben fekvő területeit csak heroikus munkával sikerült megvédeni a komolyabb elöntéstől. Karácsony Gergely főpolgármester - a Facebook-oldalának tanúsága szerint - ma vidám csónakázáson vett részt helyettesével, Tüttő Katával, de arra ügyeltek, hogy a mobilgát megfúrása után magára maradt római-parti lakókat messze elkerüljék.Hét méter felett tetőzhet ma a Duna a fővárosban
A mai napon tetőzhet a Duna a fővárosban, a szakemberek 700 centiméteres vízállásra számítanak. Az alsó rakpartot már teljesen elöntötte a víz, sokan kíváncsiak voltak az áradó Dunára, annak ellenére, hogy a rendőrség közölte: ez veszélyes. A Római-parton homokzsákokat helyeztek el a helyiek, szerintük ott életveszélyes állapotok vannak, ezért felszólították a főpolgármestert és Óbuda polgármesterét, hogy soron kívül intézkedjen -írja a hirado.hu.Áldatlan állapotok Óbudán: több mint húsz alkalommal öntöttek szennyvizet a Dunába a Római-parton
A Fővárosi Csatornázási Művek nyilvánosságra hozta, hogy a teljes nyári időszakban – június 1. és szeptember 3. között – összesen 23 alkalommal engedtek hígított szennyvizet a Dunába a Római-parton - szúrta ki a Metropol. Erről viszont a DK-s polgármester, Kiss László elfelejtett szólni a lakóknak.Öt perc – Méhlegelő újratöltve: az ellenzék szerint az akkumulátorok minden életet kiirtanak az országban, de Karácsony megmenti a pocsolyába petéző békákat
Teljes abszurditásba borult a héten a magyar közélet: a hazánkban építendő akkumulátorgyárak parlamenti vitájában megtudhattuk, hogy nem számít a nemzetgazdaság, se az uniós irányelvek, mert a debreceni CATL üzem sivataggá változtatja az országot és kipusztít minden életformát. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a tervezett gyár helyén termelik Magyarország teljes élelmiszer-felhasználását, így még éhen is fogunk halni. És hogy mindez kinek áll érdekében? A DK szerint ebben is Putyin keze van, de nem kell félnünk a zöldapokalipszistől, hiszen itt a jó Karácsony Gergely, akinek a szakértői megszakértették, hogy a Római-part "pocsolyákba petéző" békaállományát miképpen menthetik meg. Ez pedig csupán néhány milliárd forintba és úgy 2000 ember árvízvédelmébe kerül.III. kerületiek a PS-nek: Karácsonyék gettóba kényszerítenének minket (Videó)
Abszurd, hogy Karácsony Gergely fontosabbnak tart 500 fát, mint 2000 embert – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római-partért elnöke. Az aktivista ezzel a főváros azon döntésére utalt, miszerint a Római-part árvízvédelmét ellátó gátrendszert a partvonal helyett a Királyok útja–Nánási út nyomvonalán valósítaná meg, a főpolgármester szerint azért, hogy a folyópart közvetlen környezete változatlan maradhasson. A projekt így Karácsony saját bevallása szerint is 25 százalékkal drágább lenne, ráadásul mintegy 2000 környékbeli lakost hagyna védelem nélkül, akik a főváros által tervezett gátrendszer és a Duna partja között rekednének, emiatt pedig úgy érzik, a főpolgármester egy gettóba zárja őket. Karácsonyék szerint ez csak az ingatlanspekulánsok problémája, az ügyben tartott tájékoztatón azonban számos civil megjelent, akik transzparensekkel tiltakoztak a Fővárosi Önkormányzat tervei ellen. Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője is megjelent az eseményen, akit arról kérdeztünk volna, hogy miképp tervezik kivitelezni az egyébként jogszabályba ütköző projektet, a politikus azonban – sokatmondó módon, a bejutásra váró tömegen átverekedve magát – elmenekült a kérdések elől.Miért akarja tönkretenni a baloldal a Római-partot? (PS-videó)
A Római-part árvízvédelme évek óta megoldatlan. A főváros, illetve Óbuda baloldali vezetősége most egy hajmeresztő megoldást találhatott a problémára. A korábbi tervekkel ellentétben nem a Duna partjára, hanem egy kockázatos nyomvonalon építenék fel a végleges védművet. Ezzel veszélybe sodornának több ezer embert, környezeti és egészségügyi problémák merülnének fel. Részletek a videóban.Ajánljuk még