románia
Megérkezett Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi adománya
Megérkezett szombaton a Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománya. Ezeket az eszközöket Hargita, Kovászna és Marosmegye egészségügyi intézményei között osztják szét. A magyar kormány 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet küld a Felvidékre, Erdélybe, Székelyföldre, Kárpátaljára, Szlavóniába a Mura-vidékre és a Vajdaságba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány eszközökkel is, írja a kronikaonline.ro- ra hivatkozva a Magyar Nemzet.Járvány: házhoz ment a pofonért a Momentum (PS-vírusvlog)
A napokban Fekete-Győr András, a Momentum elnöke felszólította a román kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsák a magyaroknak, hogy anyanyelvükön is tájékozódhassanak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről. Derék keleti szomszédaink ugyanis történelmi hagyományaikhoz híven fittyet hánynak a kisebbségi jogokra. A kérdés azért is vet fel problémát, mert a 65 évnél idősebb generáció román nyelvtudása sok esetben vagy megkopott már, vagy bizonyos vidékeken nem is beszélték soha a nyelvet. Fekete-Győr minden bizonnyal azt hitte, hogy cserébe azért, hogy a választások idején román jelöltet támogatott a magyar indulóval szemben, most majd a felszólítására haptákba vágja magát a román hatalom. Nem fogják kitalálni, mi történt?! Semmi... De nemcsak ez okoz problémát jelenleg Romániában!Romániában megugrott a súlyos esetek száma
Romániában jelentősen megugrott az új koronavírusos súlyos esetek száma - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által kedden kora délután közzétett összesítésből.Romániában egy hónappal meghosszabbítják a rendkívüli állapotot
Klaus Iohannis román államfő hétfőn bejelentette: Romániában egy hónappal meghosszabbítják a rendkívüli állapotot. Az elnök azt követően tette a bejelentést, hogy Ludovic Orban miniszterelnökkel és a járvány leküzdésében kulcsfontosságú tárcák vezetőivel tanácskozott.Bezzegromániától elköszönünk. Felkészül Románia?
Megdöbbentő képekkel szembesíti az embereket a koronavírus-járvány, elég csak a barcelonai parkolóházban vagy az olaszországi sátorban sorakozó koporsókra gondolni. Hasonlóan megdöbbentő hírekért azonban nem kell ilyen messzire mennünk, elég csak a szomszédságig. Persze legyinthetnénk, hogy a románok baja, de ez sajnos nem igaz. Alig két hónapnyira Trianon századik évfordulójától újra megdöbbenhetünk azon, hogy micsoda harmadik világbeli körülmények közé taszították az európai civilizáció részét képező magyarok jelentős részét. Ez a válsághelyzet arra is ráébreszthet minket, hogy kik dobták oda ezeket a magyarokat. Ugyanazok, akik most a magyar jogállamiságon aggódnak.Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és a halottak száma
A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és a halottak száma az elmúlt 24 órában.Mélyromániában elszabadult a járvány a nyugatról hazatért vendégmunkások miatt
A Főtér című erdélyi lap számol be a hírről, miszerint Havasalföldön, Ialomița megyében (Iloncsa) elszabadult a koronavírus a nyugatról hazatérő vendégmunkások miatt.Lélegeztetőgépre tette a koronavírus Romániát: 400 millió euró hitelt vettek igénybe a Világbanktól a járvány megfékezésére
Románia 400 millió euró hitelt kapott a Világbanktól a koronavírus-járvány megfékezésére azon rendkívüli hitelprogram keretében, amelyet a tagországok 48 órán belül igénybe vehetnek egészségügyi és természeti katasztrófahelyzetek esetében – közölte pénteken a Világbank.Romániában többszörösére emelték a kijárási korlátozás megszegéséért járó bírságot
Többszörösére emelték Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások megsértéséért kiszabható bírságot, amelynek minimális összege az eddigi 100 lejről (7500 forint) 2000 lejre (150 ezer forint) emelkedett - közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs.Ajánljuk még
















