románia
Május közepén várhatóan feloldják a kijárási korlátozásokat Romániában
Klaus Iohannis román államfő bejelentette: május 15-e, a rendkívüli állapot lejárta után az egész országban kötelezővé teszik a maszkok viselését a tömegközlekedési járműveken és minden zárt térben. Ugyanakkor várhatóan feloldják a kijárási korlátozásokat, tehát nem lesz már szükség előre megírt nyilatkozattal magyarázatot adni a lakás elhagyására. A gyülekezési korlátozások azonban feltehetően még sokáig érvényben maradnak.Romániában előkészítik a vérplazmával történő kezelés jogi feltételeit
Az új típusú koronavírus-fertőzésből kigyógyult páciensek vérplazmavételét szabályozó miniszteri rendeletet adnak ki szerdán Romániában: ez az első lépés annak érdekében, hogy a betegségben szenvedőket a gyógyultak vérében már megtalálható ellenanyaggal kezelhessék – közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter. A vérplazma-terápia bevezetéséhez nemcsak a vérplazmavétel feltételeit kell szabályozni: a kezelés is meg kell kapja a fertőző betegségek, illetve intenzív ellátás orvosi szaktestületének jóváhagyását. Erre valószínűleg még várni kell, mert egyelőre vita van róla az infektológusok és aneszteziológusok között, hiszen Romániában még nem alkalmazták ezt a terápiát.Romániában ismét 1 millió fölé emelkedett a felfüggesztett munkaszerződések száma
Ismét 1 millió fölé emelkedett kedden Romániában a felfüggesztett munkaszerződések száma, miután a múlt héten mintegy 130 ezres csökkenést jegyeztek.Figyelmeztető lövésekkel fékeztek meg Romániában a korlátozásokat megszegő randalírozókat
Újabb három helyszínen kellett erőt alkalmazniuk a román belügyi szerveknek az ortodox húsvét idején a kijárási korlátozásokat megszegő randalírozók megfékezésére - jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. Vasárnap este Bukarest ötödik kerületében, a különleges erők (SAS) és a rendőrség egységei szolgálati fegyvereiket is használták, hogy megakadályozzák egy konfliktus elfajulását, amely több ittas személy között alakult ki. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség 37 személyt előállított, közülük kilencet garázdaság és csendháborítás gyanújával őrizetbe vettek.Nehezen viselték a húsvéti bezártságot egyes romániai közösségekben
Egyes romániai közösségekben nehezen viselték az ortodox húsvéti ünnepekre is érvényes kijárási korlátozásokat, Vajdahunyadon utcai összecsapásra is sor került a rendfenntartók és a korlátozásokat megszegők között.Algériai migránst fogtak el a rendőrök Csanádpalotánál
A Csongrád megyei rendőrök egy illegális bevándorlót fogtak el pénteken Csanádpalota külterületén. A férfi ellen idegenrendészeti eljárás indult. A járőrök a migránst a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították, majd meghallgatása után átadták a román hatóságoknak.A román elnök az ortodox húsvéti engedmények visszavonását kérte a kormánytól
Klaus Iohannis román államfő nem ért egyet azzal, hogy a hét végi ortodox húsvét idején enyhítsék Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokat, ezért a belügyminisztérium és az ortodox egyház között erről kötött megállapodás felülvizsgálatát kérte szerdán a kormánytól.RMDSZ: Az ortodox húsvétra tett engedmények lenullázzák a szigorító intézkedések hatását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontja szerint a belügyminiszter az ortodox húsvétra tett engedményekkel lenullázza mindazt, amit a szigorító intézkedéseknek köszönhetően közösen ért el a társadalom a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A szövetség arra kéri a miniszterelnököt, hogy utasítsa el a belügyminiszter által bejelentett engedményeket.Ajánljuk még

















