románia
A román tárcavezető szerint a belügyi erők teljesítették küldetésüket az úzvölgyi katonatemetőben
Carmen Dan román belügyminiszter szerint az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án szolgálatot teljesítő rendőri és csendőri erők teljesítették küldetésük három fő célkitűzését: sikerült megelőzniük a magyarok és románok közti összetűzést, a személyi sérüléseket és a sírgyalázást.A román védelmi tárca kérvényezi a sírkert átvételét
A tárcavezető szerint az úzvölgyi katonatemető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a temető gondozását. A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.Összefogás! - A magyar baloldalt teljesen hidegen hagyta az úzvölgyi temetőrombolás és magyarverés
Gondoltuk, kivárjuk, de nincs értelme tovább. Pénteken estére elfogyott minden reményünk. A csütörtöki úzvölgyi temetőgyalázás, amelynek során részeg román nacionalisták tomboltak a keresztek között, verték és kövekkel dobálták meg az imádkozva tiltakozó erdélyi magyarokat, az alábbi baloldali pártokat ingerküszöbét nem érte el semmilyen módon: Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd, Demokratikus Koalíció, Momentum Mozgalom, Liberálisok. Még annyira sem, hogy egy kis sajtótájékoztatócskára vagy közleményecskére sem futotta a Pride-zászlók kitűzése és a főpolgármester-választási cicaharc közepette. Bár az is lehet, hogy végre ebben valósult meg a vágyott baloldali összefogás. Vígaszul alább közöljük az LMP, a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közleményét.Szakértő: A román diplomácia egyszerűen hazudik
A Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője szerint a román diplomácia hazudik arról, hogy a román hatóságok bárkit is megbékélésre szólítottak volna fel az úzvölgyi katonatemetőben történt incidensek során. Pászkán Zsolt hozzátette: az, hogy nem következett be az újabb "fekete március", csak annak a kétszáz magyarnak köszönhető, aki a románok provokálására, dobálására és gyalázkodására nem reagált ellenségesen.A román belügyminiszter bizalmasa lehetett az úzvölgyi temetőgyalázás hoppmestere (VIDEÓ)
Akár a román kormányzat szándékosságát is felvetheti a csütörtöki temetőgyalázásban az a videó, amelyet az uh.ro adott közre pénteken. A felvételen jól látszik az az ember, aki mindenütt "nagyon ott volt", irányította az úzvölgyi magyar katonatemető előtt felsorakozott ittas szélsőségeseket és futballhuligánokat, fesztelenül parancsolgat a rendőröknek, és invitálja a kamuszentelésre érkező pópákat. A portál olvasói azonosították is az illetőt, Sebastian Cucoş volt román országos csendőrparancsnokot, akit Carmen Daniela Dan román belügyminiszter bizalmasaként ismernek.Diplomáciai botrány - A román nagykövet központi utasításra megtagadta a megjelenést az úzvölgyi katonatemető ügyében
Az úzvölgyi magyar katonatemető román szélsőségesek általi feldúlása miatt ugyan pénteken a Külügyminisztérium berendelte a budapesti román nagykövetet, a diplomáciában példátlan módon, az udvariatlanságon és a barátságtalanságon messze túlmenve a nagykövet központi utasításra hivatkozva megtagadta a megjelenést, Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - erről tájékoztatott pénteki sajtótájékoztatóján Magyar Levente. A miniszterhelyettes hozzátette: Románia elzárkózása komolyan felveti a kérdést, hogyan alakul tovább a két ország viszonya. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mélyen megsértett erdélyi közösségnek Magyarország azt üzeni: "szemernyi kétségük se legyen, hogy az erkölcsi győzelem az övék, hiszen akik a halottakon triumfálnak, azért teszik, mert az élőkön nem tudnak".A diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet a román nagykövet
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet - mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.Harminc éve akár a háború is kitörhetett volna egy erdélyi magyar srác szökése miatt
Mi járt azért, ha valaki egy ismert erdélyi magyar író fiaként kiállt az elveiért? Lehetett-e másképp dönteni, ha a hírhedten vadállat szekusok rászálltak az emberre? Filmbe illő sztori a huszonéves erdélyi srácról, a szabályokat áthágó nagykövetről és a szemet hunyó MSZMP KB titkárról. Szökés a földi pokolból, Ceausescu Romániájából.Ajánljuk még

















