románia
Nem szolgáltak ki egy nőt Nagyváradon, mert magyarul beszélt az eladóhoz
Hétfő délután az egyik nagyváradi, péksüteményeket, pereceket árusító üzletben nem szolgáltak ki egy nőt, mivel kérését magyarul intézte az eladóhoz. Az édesanya délután fél ötkor Nagyvárad központjában sétált gyerekeivel, akik péksüteményt szerettek volna enni, így megálltak a sarki, ilyen termékeket árusító üzletnél, ahol azonban nem várt fogadtatás érte őt és kisgyermekeit – írja a magyaridok.hu.Romániában tíz megyét érint az afrikai sertéspestis
Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán.Dragnea: Sikertelen államcsínykísérlet volt az augusztus 10-i romániai tüntetés
Sikertelen államcsínykísérletnek nevezte Liviu Dragnea, a román kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az augusztus 10-i bukaresti tüntetést, amelynek célja szerinte a kormány erőszakos megdöntése volt. A PSD elnöke szerint a multinacionális cégek finanszírozzák a kormányellenes tüntetéseket, szabadnapot adnak dolgozóiknak a tüntetések napján, és részvételre biztatják alkalmazottaikat.Csíkszeredai iskolaudvaron lőttek ki kedden egy medvét
A csíkszeredai román tannyelvű Octavian Goga Főgimnázium udvarán lőtt ki egy vadász kedd délelőtt egy medvét, mely hajnalban több portára is betört a városban - írta a Székelyhon.ro portál. A medvék túlszaporodása 2016-tól vált nyilvánvalóvá, amikor a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.Gulyás szerint nem ideális, hogy szuverenitásproblémákkal küzdő EU-s országokkal kell tárgyalniuk
Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek - jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott hétfői pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ugyanakkor megjegyezte, nem kedvező, hogy nem erős és erősödő államok vezetőivel kell tárgyalniuk, hanem "állandó belső válságokkal, és szuverenitásproblémákkal küzdő országok vezetőivel", de szerinte ez nem szabad, hogy változtasson a magyar nemzetpolitika céljain.Visszaülhetett székébe a román hatóságok által támadott marosvásárhelyi igazgató
A Maros megyei tanfelügyelőség hétfőn Tamási Zsoltot nevezte ki az újonnan megalapított marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójává, ő töltötte be a tanintézmény tavaly felszámolt elődjének igazgatói tisztségét is. A román korrupcióellenes ügyészség korábban ellene is vádat emelt, mivel a vádhatóság szerint törvénytelenül történt 2014-ben az iskolaalapítás.Medvét ütött el egy kisteherautó a romániai A1-es autópályán
Medvét ütött el egy kisteherautó a romániai A1-es autópályán Nagyszeben közelében - számolt be az Agerpres hírügynökség.Saját párttársa is lemondásra szólította fel a román szociáldemokrata miniszterelnököt
Liviu Dragnea pártelnök lemondását és az általa háttérből irányított Viorica Dancila miniszterelnök leváltását szorgalmazta kedden Ecaterina Andronescu szociáldemokrata szenátor, volt oktatási miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaihoz címzett nyílt levelében.Ajánljuk még

















