romániai elnökválasztás
Dancila lehet Iohannis ellenfele a második fordulóban az exit pollok szerint
Klaus Iohannis hivatalban lévő államfő 39 százalék feletti eredménnyel nyerte a romániai elnökválasztás vasárnap megrendezett első fordulóját, az exit pollok pedig azt valószínűsítik, hogy hiába csókolgatta Dan Barnát a Momentum fél vezérkara, Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfő lehet a kihívója a második fordulóban.Kelemen Hunor: minden romániai magyar szavazó voksoljon!
Minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja – kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Fegyőrrel ellentétben az MSZP Kelemen Hunort támogatja a romániai elnökválasztáson
Fontos, hogy a romániai magyarság hallassa hangját; ez nemcsak megmutatja a nemzeti közösség erejét, de azt is, hogy vannak magyar ügyek és az ezeket megoldani akaró magyar jelölt – olvasható az MSZP vasárnap kiadott közleményében, amelyből kiolvasható, hogy az önkormányzati választásra összegründolt szivárványkoalícióban azért nincs teljes egyetértés a kardinális kérdésekben. Ismert, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a napokban az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor helyett Dan Barnát támogatta a román politikus kampányában, majd visszakozott, de aztán mégsem.Fekete-Győr már megbánta, hogy a románok mellett kampányolt a magyarok ellenében... ja, mégsem
Elismerte a Maszolnak Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, hogy korábbi kijelentésével ellentétben az USR-PLUS választási szövetségnek nincs kisebbségvédelmi programja. Az erdélyi portál a Momentum Mozgalom elnökét az Azonnalinak tett kijelentései kapcsán kereste meg, miután a politikus vasárnap részt vett az USR-PLUS államfőjelöltje, Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén. Fekete-Győrt arról kérdezték, hogy nem kellene inkább a román jelölt helyett a magyar érdekképviseletet hirdető Kelemen Hunort és az RMDSZ-t támogatnia. A Momentum elnöke erre azt válaszolta: a magyarok azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, akinek esélye is van nyerni, ráadásul az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van. A Maszol arra is kíváncsi volt, hogy a politikus mire alapozza az utóbbi kijelentését, tekintettel arra, hogy sem az USR-nek, sem a Dan Barnát jelölő választási szövetségnek semmilyen kisebbségvédelmi programja nincs.Elnökválasztás Romániában – Iohannis az esélyes, de kihívói megszorongathatják
Ki lesz a második ötéves mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívója a döntő menetben? Erre a kérdésre fog választ adni a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója, amelyen tizennégyen állnak rajthoz, közöttük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje is. A felmérések szerint a jobbközép Iohannis negyven százalék feletti eredményt ér el, őt fej fej mellett követheti Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata miniszterelnök, Dan Barna, a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, valamint Mircea Diaconu színész, akit a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége, illetve a Victor Ponta exkormányfő vezette baloldali Pro Romania párt egyaránt támogat. Utóbbi négy jelöltnek tizenöt-húsz százalék közötti támogatottságot mértek. Kelemen Hunor butaságnak nevezte Fekete-Győr András kijelentéseit, amelyekkel Dan Barna mellett kampányolt a napokban.Romániai elnökválasztás, első nap – több, mint 77 ezer szavazatot adtak le külföldön
Több, mint 77 ezer szavazatot adtak le a román választópolgárok a voksolás első napján a külföldi szavazókörökben, ahol már pénteken délben megkezdődött az elnökválasztás első fordulója – közölte szombaton a bukaresti külügyminisztérium.És a Momentum még tudja fokozni a nemzetárulást: Cseh Katalin is beállt a sorba
Fekete-Győr András után Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője is beszállt a romániai elnökválasztás kampányába, ugyancsak a román USR (Mentsétek meg Romániát) szövetséget méltatva. Az USR Facebook-posztját és a hozzá feltöltött videót, amelyben Cseh románul is megszólal, a Hír TV szúrta ki.Fekete öves nemzetárulók: a magyar jelölttel szemben románt támogat a Momentum
Beszédet mondott vasárnap, Kolozsváron, az USR-PLUS pártszövetség rendezvényén Fekete-Győr András. A Momentum elnöke annak ellenére Dan Barna román elnökjelölt mellett kampányolt, hogy van a posztra magyar jelölt az RMDSZ színeiben induló Kelemen Hunor személyében. Fegyőr lépését sokan nem hagyták szó nélkül. Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon reagált az elképesztő magyarellenességre. Fegyőr az Azonnalinak magyarázkodott: legfőbb indoka az volt, hogy Dan Barna még köztársasági elnök is lehet, ezért az erdélyi magyarok is jól járnának vele. Szerinte az USR-PLUS a román Momentum, az RMDSZ bűne pedig az, hogy túl jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal.Klaus Iohannis román államfő normális Romániát ígér, ha újraválasztják
Formálisan is saját elnökjelöltjévé választotta csütörtökön a romániai európai parlamenti (EP-) választásokat megnyerő ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Iohannis hivatalban lévő román államfőt, aki a működőképes, normális Románia megteremtésének ígéretével kezdte meg választási kampányát.Ajánljuk még