Pesti Srácok

Kelemen Hunor: minden romániai magyar szavazó voksoljon!

Kelemen Hunor: minden romániai magyar szavazó voksoljon!

Minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja – kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

– mondta Kelemen Hunor, hozzátéve: ez aláássa a demokratikus berendezkedést. A román részvétel magas lesz, ezért is arra biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt a választáson, amelynek nagy a tétje. Az RMDSZ elnöke kitért arra, hogy az államfőnek nagy a szerepe, mivel a románok és a magyarok között, az állami szervezetek között, valamint a társadalom különböző szegmensei között is közvetít.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a politikus.

– mondta Kelemen Hunor, aki hozzátette: azt szeretnék, hogy a kormány tartsa be a kisebbségi jogokról szóló nemzetközi szerződéseket, törvényeket; ha ezt a kabinet betartja, az már előrelépést jelent.

Az elnökválasztáson a román állampolgárok nemcsak a lakcímük szerinti választókörben, hanem az ország bármelyik településén leadhatják voksukat. A szavazás este nyolckor ér véget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Biró István

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.