románkodás
A gazdasági válság lekoptatta a román politikus tetoválását
Nem hiába legendás a román igazmondás és az ígéreteik melletti kitartás. Szomszédaink utólagos tagadó képessége a jelek szerint arra is képes, hogy eltüntesse a tetoválásokat. Az átállási tehetség a jelek szerint hatásosabb, mint egy lézeres eltávolítás.Ennél románabb dolgot nehéz elképzelni: a liberálisok pénzelték a szélsőjobboldali elnökjelölt kampányát
Keleti szomszédaink valami elképesztően cseles politikai bravúrt vittek véghez azzal, hogy sikeresen befagyasztották a demokráciát, miután olyan jelölt nyerte az elnökválasztást, aki Brüsszelnek nem tetszett, de még erre is ráfokoztak, ugyanis hosszas nyomozás után kiderítették, hogy a kérdéses jelölt kampányát éppen az EU által favorizált párt támogatta. Igen, ennél románabb románságot már régen románkodtak össze a románok.Románia már most, még a világháború kitörése előtt átállt
Ha a világháborúk folyamatábráit vizsgáljuk egy valamit könnyű felfedezni: amikor Románia oldalt vált, akkor közel a végük. Napjaink legnagyobb európai konfliktusa ennek a szabálynak az alapján talán mégsem fejlődik globális összecsapássá, és talán már reménykedhetünk a gyors befejezésben is, ugyanis a románok már átálltak, egy bírósági döntésben Oroszország mellé álltak Ukrajnával szemben.Most már "magyar barátok" vagyunk a magyargyűlölő román politikusnak
Miután a Fidesz kijelentette, hogy a magyarellenes román AUR képviselőivel nem hajlandó egy pártcsaládba ülni, a párt politikusa George Simion egyből hízelegni kezdett, és most már "magyar barátainak" nevez minket. A történelmi konzekvenciák alapján ez azt jelenti, hogy Magyarország tényleg nyerésre áll Brüsszelben, ugyanis a románok már átálltak.Hurrá! Megnyugodhatunk: Para-Kovács Imre külföldön románnak mondja magát
Külföldön románnak mondja magát a közismert publicista. Para-Kovács Imre a Klubrádióban elmélkedett arról, hogy miért tagadja le, hogy ő magyar. Hát ettől első közelítésben csak megnyugodhatunk, habár a román-magyar viszonyban ez további feszültségeket okozhat, ha a románok rájönnek, hogy az Imre milyen. De Európa többi országában ebből csak jól jöhetünk ki. Liberális körökben Románia már majdnem Franciaország, mintademokrácia. Nagyon várjuk a pillanatot, amikor belpesti polgártársainknál a románokkal való pszichológiai azonosulás átcsap a kivándorlásba, és Románia Kárpátokon túli részébe költöznek, mert nekik Erdély is túlságosan magyar. Mostantól Para-Kovács Imre nem más, mint egy közismert román publicista, sőt értelmiségi. Kéretik így is hivatkozni rá.Ajánljuk még