Pesti Srácok

Hivatalosan is átigazolt a Román Sakkszövetséghez Rapport Richárd

null

A Román Sakkszövetség vasárnap jelentette be, hogy a sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását. A huszonhat éves nagymester jelenleg a világranglista tizenharmadik helyén áll.

– írta angol nyelvű Twitter-bejegyzésében a Román Sakkszövetség. A 26 éves Rapport a világranglista tizenharmadik helyén áll 2754 Élő-ponttal, és a július 4-én zárult sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján a nyolcadik helyen zárt egy győzelemmel, kilenc döntetlennel és négy vereséggel.

A román szövetség már májusban elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását. Utóbbi már román színekben ült asztalhoz a női Európa-bajnokságon. Akkor Vlad Ardeleanu, a szövetség elnöke a közösségi médiában azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy egy olyan kiváló sakkozó, mint Rapport Richárd, aki akkor még a világranglista ötödik helyét foglalta el, Romániát képviselheti. Hozzátette: mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Ardeleanu közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel.

PestiSracok facebook image

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) korábban tiltakozott Rapport Richárd "zászlóváltása" ellen, és közölte: mindent megtesz, hogy a nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen. Sajtóértesülések szerint a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek köszönhetően lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.