sajtófotó
Az Egységes Diákfront tagja bekötött szemmel demonstrálnak a Nemzeti Múzeum előtt, de a MÚOSZ sem hallgat
A Mi Hazánk kezdeményezésére a 18 év alattiak nem látogathatják tovább a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó kiállítást, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt. Ezt Csák János kulturális és innovációs miniszter is megállapította. Az Egységes Diákfrontnak ez nem tetszett, ezért bekötött szemmel jelentek meg a Nemzeti Múzeum előtt, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) pedig közleményben tiltakozik a fotókiállítás nézőinek korlátozása miatt.Az idei World Press Photo kiállítás számos társadalmi igazságtalanságot mutat be (FOTÓGALÉRIA!)
Csaknem 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról péntektől, a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) a World Press Photo kiállítás, amelynek megnyitóján a honvédelmi miniszter azt mondta, hogy az itt kiállított fotók nem feltétlenül mérföldkövei az emberiség történetének, ugyanakkor visszahozhatatlan pillanatokat ábrázolnak, amelyekről később kiderülhet, sorsfordítók voltak, továbbá számos társadalmi igazságtalanságot mutatnak be. Az MNM főigazgatója, L. Simon László pedig arról beszélt, hogy a fotográfusok, akiknek munkáit kiállították, nemcsak nagyszerű művészek, de a sajtó munkatársai is, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is érvényesülni fog a sajtószabadság Magyarországon és Európában is.Ajánljuk még