sakk
Pénz, vagy a nemzet? Sakkban is a FIFA szabályait kéne alkalmazni
Az utóbbi hetekben felbolydult a magyar sakkélet, mivel felröppent a hír, hogy a legmagasabban jegyzett, a FIDE-világranglistán most nyolcadik helyen álló sakkozónk, Rapport Richárd nemzetközi nagymester országot vált, és nemsokára magyar helyett román színekben folytatja a pályafutását. Maga az érintett sajnos nem szólalt meg a sajtóban, ezzel szemben nyilatkozott az ügyben Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke és Rapport Richárd apja, Rapport Tamás is, illetve még sokan mások a sakkélet fontos, kevésbé fontos szereplői közül. Ha minden igaz, még folynak a háttérben a tárgyalások, vagyis az ügy még nem teljesen lefutott. Bízzunk benne, hogy sikerül megállapodni! „A sakk fegyelemre, koncentrációra, előrelátásra, tiszteletre nevel: minden magyarnak szüksége van ezekre az erényekre” (PS-interjú)
Az utóbbi években számos sportdiplomáciai sikert ért el a magyar sport, több, jelentős világesemény rendezési jogát is megkaptuk. A magyar sport tehát ilyen értelemben is sikeres időszakon van túl. A közelmúltban újabb, kiemelkedő jelentőségű sporteseményt sikerült Magyarországra hozni. A Nemzetközi Sakkszövetség döntése értelmében ugyanis – először a sportág történelmében – 2024-ben hazánk rendezheti majd a sakkolimpiát. A siker hátteréről a Magyar Sakkszövetség elnökét, Szabó Lászlót kérdeztük, akit arra is megkértünk, hogy mutassa be számunkra a sakkolimpiát, és vázolja fel azt, hogy mit ad majd az olimpiarendezés a magyar sakksport számára. Ajánljuk még
Véget ért az európai menetelés, a Braga jutott a nyolc közé – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: SC Braga–Ferencváros 4–0 (3–0)
Négygólos vereséggel ért véget a zöld-fehérek európai kupakalandja. „Mindnyájunknak el kell menni…”
Tegnap arattunk egy nagy győzelmet, de a hármas sípszó csak április 12-én este harsan majd fel. Telê Santanának savanyú lett a jugoszláv szőlő – Negyven éve történt a legendás brazilverés a Népstadionban
Varázslatos játékunkra Détári, Kovács és Esterházy góljai tették fel a koronát. Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.