salah abdeslam
Salah Abdeslam titokzatos látogatása - gigabotrány, vagy ordas kamu?
Egyelőre nem igazolják a PestiSrácok hatósági forrásai a Zoom.hu értesüléseit, amelyek szerint a ma két esztendeje elkövetett, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadás egyik kitervelője, Salah Abdeslam a támadások után is Magyarországon járt, a hazai hatóságok pedig kísérgették ugyan a nemzetközi körözés alatt álló dzsihadistát, de valamilyen titokzatos háttéralku miatt nem csaptak le rá, hanem hagyták távozni. A hírre ráharapott az MSZP, amelynek tagja, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, Molnár Zsolt összehívta a testületet az ügyben. Információink szerint az ülésre a Belügyminisztérium, a tárca alá tartozó rendőri szervek és a szakszolgálatok illetékeseit is várják.Sötét foltok a párizsi terrortámadások ügyében: tavaszig még nyomoznak
Francois Molins párizsi főügyész azt reméli, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolásának köszönhetően Irakban és Szíriában kézre kerülő dzsihadisták segítségével a két éve elkövetett, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat minden sötét foltjára fény derülhet. Az ügyben eddig tizenöt embert helyeztek vád alá, a nyomozás jövő tavasszal zárulhat le.Vajon mennyit kap? - Decemberben hirdetnek ítéletet Salah Abdeslam és társa ügyében
Gyilkossági kísérlet vádjával kedden megkezdődött Brüsszelben a 2015 novemberében Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt Salah Abdeslam és társa, Soufien Ayari büntetőpere, amiért egy héttel a brüsszeli terrortámadásokat megelőzően rendőrökre támadtak, ítéletet december második felében hirdetnek a brüsszeli bírósságon - közölte a La Libre Belgique belga napilap kedden.Tovább vizsgálják Salah Abdeslam magyaroroszági kapcsolatait
Francia kérésre tovább vizsgálják a magyar hatóságok a terrorista Salah Abdeslam magyarországi kapcsolatrendszerét - írja a hétfői Magyar Idők. Mindenkit megpróbálnak azonosítani, akivel csak egyszer is kapcsolatba került a Belgiumban élt, francia születésű férfi.A belga rendőrség tizenhárom alkalommal leleplezhette volna a merénylőket
A belga hatóságok legalább tizenhárom alkalommal leleplezhették volna a tavaly novemberi párizsi merényletek későbbi elkövetőit, a sorozatos hibák miatt azonban nem sikerült megakadályozni a terrortámadásokat - derült ki hétfőn a belga rendőri szervek munkáját felügyelő bizottság kiszivárgott jelentéséből. A jelentésben arról számoltak be, hogy a rendőrség már 2015 februárjában birtokában volt olyan hangfelvételeknek, amelyeken a merényletek szervezésében részt vevő, majd hónapokig bujkáló Salah Abdeslam terrorgyanús személyekkel beszél telefonon.Németh Szilárd: A haszonnál fontosabb a biztonság
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a szolgáltatóknak előtérbe kellene helyezniük a biztonságot, és fel kellett volna figyelnie arra, hogy egy magánszemély kétszázezer SIM-kártyát vásárolt. Véleménye szerint fontos a haszon, de elfogadhatatlannak tartja, hogy mindent gazdasági indokokkal lehessen magyarázni.Sikeresen feltérképezték Abdeslam magyarországi kapcsolatait
Sikeres a párizsi és a brüsszeli merényletekkel összefüggésbe hozott belga állampolgár, Salah Abdeslam magyarországi kapcsolatainak feltérképezése, elfogták azt a szír embercsempészt, aki Abdeslam egyik terroristagyanús kapcsolatát szállította Bicskéről Ausztriába - írja a Magyar Idők hétfői számában.Nagyobb merényletet tervezhettek a terroristák tavaly Párizsban
A 130 áldozatot követelő tavaly novemberi párizsi terrortámadásokat végrehajtó kommandó eredetileg nagyobb merénylethullámra készült - írta szerda délután megjelent számában a Le Monde az egyik terrorista számítógépében talált információkra hivatkozva.Ajánljuk még