sargentini-jelentés
A CEU miatt az "atomfegyvert” is bevetné a politikailag elfogult EP-bizottság
Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT), amely szerdán szavazta meg nagy többséggel a témáról a véleményét, amelyet csatolni fognak az úgynevezett Sargentini-jelentéshez. Összegzésképp leszögezték, a felsőoktatás, a romák diszkriminációja, a sajtószabadság és a civil szervezetek helyzete miatt Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata.Trócsányi: A Sargentini-jelentés egy vádirat
Lezárt ügyeket listázó vádiratnak tartja a Sargentini-jelentést az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László, aki a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt is mondta, nagy vitákra számít ebben az ügyben idén ősszel. Az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal vitájával kapcsolatban megismételte, hogy a minisztérium nem kíván állást foglalni."Valaminek történnie kell a magyar kormánnyal" - Az Informátorban vallott színt egy Soros-szervezet
A világ legtermészetesebb dolga, hogy uniós tisztségviselőkkel beszélünk arról, mit csinál a magyar kormány, mint ahogy az is természetes, hogy arra kérjük az Európai Uniót gyakoroljanak nyomást az Orbán-kabinetre - jelentette ki az Echo TV Informátor című műsorában Demeter Áron, az Amnesty International agytrösztje, emberi jogi szakértője. Az adásból az is kiderül, hogy a Magyar Liberális Párt arra kéri az uniót, hogy a magyar kormányt büntesse. Ténykérdés, hogy Brüsszelben nem tudják megemészteni a Fidesz-KDNP újabb kétharmados választási győzelmét és kettős erővel lendültek támadásba. Külföldről, uniós beavatkozással akarják eltávolítani Orbán Viktor miniszterelnököt - hangzott el az ECHO TV Informátor című műsorában. Az oknyomozó műsorban ezúttal a Magyarországot és a kormányt támadó Sargentini-jelentés, valamint Soros György által finanszírozott szervezetek nyomába eredtek, akik a már megszokott módon menekültek a kamerák és a kérdések elől. Annyit azért sikerült kihúzni belőlük, hogy szerintük külföldi nyomásgyakorlást, uniós segítséget kérni a magyar kormány ellen a legtermészetesebb dolog.Szijjártó a Sargentini-jelentésről: minősített hazugságok gyűjteménye (Frissítve!)
"Minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.Sargentini-jelentés: Magyarországon fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata
Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása - áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés csütörtökön Brüsszelben bemutatott tervezetében.Ajánljuk még













