Pesti Srácok

"Valaminek történnie kell a magyar kormánnyal" - Az Informátorban vallott színt egy Soros-szervezet

A világ legtermészetesebb dolga, hogy uniós tisztségviselőkkel beszélünk arról, mit csinál a magyar kormány, mint ahogy az is természetes, hogy arra kérjük az Európai Uniót gyakoroljanak nyomást az Orbán-kabinetre - jelentette ki az Echo TV Informátor című műsorában Demeter Áron, az Amnesty International agytrösztje, emberi jogi szakértője. Az adásból az is kiderül, hogy a Magyar Liberális Párt arra kéri az uniót, hogy a magyar kormányt büntesse. Ténykérdés, hogy Brüsszelben nem tudják megemészteni a Fidesz-KDNP újabb kétharmados választási győzelmét és kettős erővel lendültek támadásba. Külföldről, uniós beavatkozással akarják eltávolítani Orbán Viktor miniszterelnököt - hangzott el az ECHO TV Informátor című műsorában. Az oknyomozó műsorban ezúttal a Magyarországot és a kormányt támadó Sargentini-jelentés, valamint Soros György által finanszírozott szervezetek nyomába eredtek, akik a már megszokott módon menekültek a kamerák és a kérdések elől. Annyit azért sikerült kihúzni belőlük, hogy szerintük külföldi nyomásgyakorlást, uniós segítséget kérni a magyar kormány ellen a legtermészetesebb dolog.

A Soros-hadsereg az eszközökben sem válogat. Szankciókkal, büntetéssel fenyegetnek, próbálnak nyomást gyakorolni és elérni céljukat.

A Fidesz április 8-i nagy arányú győzelme sokkolta a haladókat, Brüsszelt, Soros-Györgyöt és persze s magyar ellenzéket és az Orbán ellenes külföldi szövetségeseket. Voltak akik nem találtak a szavakat, mások azonnal bedobták a törölközőt, lemondtak párt tisztségeikről és bejelentették, hogy nem veszik át a mandátumukat. A csalódott ellenzéki szavazók pedig az elveszített választások óta folyamatosan alkotmányozó utcabálokkal akarják megbuktatni a kormányt - hangzott el a helyzetértékelés a műsorban.

Főszerkesztő-helyettesünk, az Informátor felelős szerkesztője a Soros-szervezetek nyomába eredt, akik pénzt és eszközt nem kímélve igyekeznek minden fórumon diktatúrának beállítani a magyar jogállamot, és minimum elmarasztaltatni z Európai Unióban a 7-es cikkely szerint, megvonva tagállami jogait.

PestiSracok facebook image

"Soros György és emberei a bosszúban hisznek és külföldről, uniós beavatkozással akarják eltávolítani az útból Orbán Viktort. Ha nem megy Magyarországról, majd megy külföldről. ha a magyarok nem váltották le Orbán Viktort, akkor majd megpróbálják ők elkergetni a magyar kormányfőt".

A feladatban az elsők között tüsténkedik Judith Sargentini EP-képviselő, a LIBE bizottság tagja, aki Soros György elkötelezetten bevándorláspárti alattvalója.

Az Informátor felidézi Szijjártó Péter Sargentini-jelentésre adott válaszát, de Gaál Kinga EP képviselőnknek, az Európai Néppárt alelnökének felháborodását is. Morvai Krisztina például szó szerint gyalázatnak nevezte, amit a liberális brüsszeli politikusok gyakorlatilag folyamatosan elkövetnek Magyarország ellen.

Szarvas Szilveszter felkereste a háttérben munkálkodó egyik legmeghatározóbb Soros-szervezeteket, többek közt az Amnesty International-t és a Nyílt Társadalom Alapítványokat.

Demeter Áron, az Amnesty International magyarországi emberi jogi szakértője cikinek nevezte, hogy a stáb kamerával kereste fel, és kávét szürcsölve, félvállról válaszolgatott a riporteri kérdésekre. Demeter szerint ők csak elmondják a véleményüket a politikáról, de nem politizálnak, és ez a demokrácia lényege - szerinte. Amúgy azt is letagadta, hogy Soros György egyik civil szervezete lennének.

Demeter szerint az is teljesen normális, hogy uniós állampolgárként EU-s bizottságokban, vagy tisztségviselőkkel tárgyalgatnak arról, ami szerintük Magyarországon történik.

Soros György, illetve a Nyílt társadalom Alapítványok magyarországi szóvivőjét, Csontos Csabát telefonon érte el az Informátor. Szabadságra, beteg gyerekre hivatkozva a szóvivő egyetlen kérdése sem volt hajlandó válaszolni.

A teljes adást

ITT

visszanézhetik.

Echo TV/Informátor, Vezető kép: Informátor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.