segítség
Részvétét fejezte ki Kövér László kínai kollégájának a vírus áldozatai miatt
Részvéttáviratot küldött Kövér László, az Országgyűlés elnöke Li Zhanshu-nak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének a koronavírus kínai áldozataira való megemlékezés napján.Szoftverfejlesztők és fiatal programozók segítik a mentők munkáját
A koronavírus elleni küzdelmet segítő, gyors informatikai fejlesztéseket létrehozó együttműködésbe kezdett az Országos Mentőszolgálat és a Codecool programozóiskola. A mentőszolgálat az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az együttműködés keretében a programozóiskola szoftverfejlesztői és végzős programozó diákjai néhány nap alatt bevezethető, belső hálózaton futó, mobil és webes célalkalmazásokat fejlesztenek a mentőknek, segítve őket a koronavírus elleni küzdelemben.Koronavírus: a világ minden tájáról próbálják segíteni az olaszokat
Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradóra, míg Kuba is bejelentkezett, hogy ők is orvosokat küldenek a dél-európai államba. Giuseppe Conte olasz kormányfő szombat éjszaka a közösségi oldalán közzétett videóban eközben bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység leáll, nyitva maradnak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárják.Magyarország csaknem háromszázmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását (Videóval!)
Magyarország kétszáznyolcvanötmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, azon a konferencián, amelyet az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendeztek a legkevésbé fejlett országok csoportjának helyzetéről.Ismét magyarok segítik az észak-macedón és a szerb határ védelmét
Észak-Macedóniába 30, Szerbiába pedig 15 magyar rendőr utazott el kedden, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.Egy német színésznő levélben kérte Orbán Viktor segítségét
A magyar miniszterelnökhöz fordult segítségért Silvana Heissenberg. A művésznő a Magyar Idők és a köztévé segítségét kérte, hogy felhívása eljusson Orbán Viktor miniszterelnökhöz személyesen.Megérkezett Kárpátaljára a magyar kormány által adományozott folyékony klór első szállítmánya
Megérkezett Kárpátaljára kedden a lakossági ivóvíz tisztításához szükséges cseppfolyós klór három tonnányi első szállítmánya, amelyet a magyar kormány sürgősségi humanitárius segítségként juttatott az ukrajnai megyének Hennagyij Moszkal kormányzó kérésére.Ajánljuk még

















