shortolás
Boros Imre a PS-nek: Vannak ballibsik, meg jobblibsik, ez utóbbiak nagyon kártékonyak – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Nem igaz az, hogy csak a háború és a szankciók miatt gyenge a forint, a globalista tőke ugyanis támadás alatt tartja a magyar fizetőeszközt. Ennek a globalista befektetői rétegnek vannak magyarországi kiszolgálói, köztük olyanok is, akik magukat nemzeti érzelműnek próbálják beállítani, azonban ez hazugság. Az én meglátásom szerint vannak ballibsik, meg jobblibsik, akik kiszolgálják a globalista tőkét – nyilatkozta a PS TV-nek Boros Imre. A közgazdász szerint az utóbbi kategóriába tartozik például Bod Péter Ákos vagy Mellár Tamás. Boros Imre a videóban azt is kifejti, hogy miért teljesít a forint az euróhoz képest rosszabbul, mint a cseh korona vagy a román lej. A beszélgetésből az is kiderül, hogy van-e okunk pánikolni amiatt, hogy a megszokotthoz képest most jóval kevesebbet ér a magyar ember pénztárcájában lapuló forint. Videójátékokkal a Soros-birodalom ellen
Na jó, bevallom, ez egy kicsit clickbait-es volt, de érintőlegesen tényleg lesz szó Soros Györgyről is. Videojátékokról konkrétan nem, de az ezeket árusító üzletágról igen. Egy fantasztikus Dávid-Góliát harcot követhetünk napok óta. Azért nagyon izgalmas és inspiráló, mert a szemünk láttára történhet meg az, hogy a kisbefektetők, a hétköznapi emberek, mint mi, legyőzik a nagy pénzügyi spekulánsokat. Érdemes figyelnünk rá nekünk is, mert az új amerikai kormányzat is rendesen bepánikolt.