simicskó istván
Emberfeletti küzdelem zajlik a Római-parton, a baloldal részvétele nélkül (Videó)
Folyamatosan érkeznek az agyaggal és homokkal megrakott kamionok a Római-part mellett található Losonc utca elé, ahol a helyi lakosok heroikus küzdelmet folytatnak az otthonaik megvédéséért. Tarlós István főpolgármestersége idején még úgy állt a helyzet, hogy a partélen épülhet meg a mobilgát, 2019-ben viszont fordult a kocka, a fideszes városvezetést a fővárosban és a kerületben is leváltották, ezzel pedig újra fellángolt a védmű nyomvonala körüli vita. Az irányított kérdésekkel teletűzdelt társadalmi egyeztetés során a Szabó Tímea (Párbeszéd) nevével fémjelzett „kamu zöld lobbi” a fák védelmére hivatkozva visszalőtte a tervezést a kezdőpontra. Az azóta eltelt időben meghozott döntés ma már közismert: az új védművet a jelenlegi árvízvédelmi fővédvonalon, a Nánási út – Királyok útján építenék ki. Erről szólva Karácsony Gergely főpolgármester tavaly decemberben úgy fogalmazott: "a Rómait épp azért szeretik a budapestiek, mert természetes ártér, amit áradás idején bizony visszafoglal a Duna". Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes pedig annyival intézte el a helyiek háta mögé tervezett gát kérdését, hogy nem kell emiatt aggódniuk, mert a parton lakók legfeljebb majd kapnak létrát, ha jön az árvíz. Jelenleg Óbuda polgármestere akadályoztatva van a védekezési munka helyi irányításában, mivel korrupció alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van. Így a helyi lakosoknak, önkéteseknek, főleg fiataloknak kellett a mai nap folyamán is azon munkálkodni, hogy hetven hektáron élő 2000 ember biztonságban lehessen az egyre közeledő árhullámtól. Részletek a videóban.Idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21 százalékos béremelés várható
A kormány intézkedésének hála soha nem látott pedagógus béremelés indult: idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21 százalékos béremelés várható - írta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfői MTI-hez eljuttatott közleményében.Simicskó István: fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, példát mutasson a hanyatló Nyugatnak
Fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, példát mutasson a hanyatló Nyugatnak - mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt kapcsán az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Simicskó István: sikertörténet a kadétprogram
Sikertörténetnek nevezte a kadétprogramot Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, Balassagyarmaton, ahol díjakat adott át a Honvédelmi Sportközpontban.Simicskó István: az erős Európát az erős nemzetek Európája adja
Az erős Európát az erős nemzetek Európája adja – fogalmazott Simicskó István miskolci választási fóruma előtti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: ezt az együttműködést a helyi, az országos és az európai politikában is a kereszténydemokrata fundamentum és a nemzeti érdekek képviselete jellemzi.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik
A Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik: XXI. századi, NATO-kompatibilis, világszínvonalú haderő épül haditechnikai értelemben, amelyben kultúra- és szemléletváltás is zajlik – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön, a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.Simicskó István: a háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít, mi a béke pártján állunk (VIDEÓ)
Mindannyian tudjuk, hogy a június 9-ei választás létfontosságú, békéről és háborúról is döntenünk kell – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Facebook-oldalán közzétett videójában csütörtökön.Simicskó István: a sportversenyek erősítik a csapatszellemet
A sportversenyek erősítik a csapatszellemet és a lokálpatriotizmust - hangsúlyozta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán Veszprémben. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az általános iskolásoknak szervezett, a honvédelmi pályát népszerűsítő Bátrak Ligája verseny eredményhirdetésén reményét fejezte ki, hogy folyamatosan nőni fog azoknak a száma, akik a kadétképzést valamint a katonai hivatást választják.Simicskó István válaszokat vár Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban
Az újbudai emberek válaszokat várnak a momentumos Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szombaton. Hangsúlyozta: minél mélyebbre ásnak a baloldal újbudai pedofilbotrányában, annál gyomorforgatóbb részletekre bukkannak.Ajánljuk még