simicskó istván
Simicskó: mi vagyunk az egyik utolsó őrzői a keresztény és demokratikus berendezkedésnek Európában
Európában "mi vagyunk az egyik utolsó őrzői az unió alapító atyái által megfogalmazott keresztény és demokratikus berendezkedésnek, ez fontos feladatunk, egyben utolsó esély Európa számára, hogy ne felejtse el a gyökereit, és visszataláljon azokhoz" – jelentette ki Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a csütörtöki számban jelent meg.Simicskó: meg kell adni a kormánynak a szükséges mozgásteret
Oroszország helyett saját magát bünteti az Európai Unió az átgondolatlan embargós politikával – véli Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. A politikus a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtette: veszélyhelyzetben a kormánynak gyorsan és hatékonyan kell reagálnia, ezért van szükség az alaptörvény tizedik módosítására.KDNP: a kormány minden lehetséges módon segíteni akarja az édesanyákat
A kormány társadalompolitikai intézkedésekkel minden lehetséges módon segíteni akarja az édesanyákat – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnap. Simicskó István anyák napjára emlékező közleményében hangsúlyozta, az anyává válás, a gyermeknevelés rendkívül sok felelősséggel és áldozatvállalással jár, "aminek a terheit a mi társadalmunkban a nőknek nem kell egyedül hordoznia".Simicskó: cél a kereszténydemokrácia további erősítése
A kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraválasztott frakcióvezetője szerdán, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.A KDNP elégedett a következő kormányban betöltött helyeivel, a frakciót ismét Simicskó István fogja vezetni
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a Vatikánban folytatott megbeszélést Orbán Viktorral Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, amelyen áttekintették a következő kormány szerkezetét és struktúráját. A párt keddi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy továbbra is Simicskó István vezeti majd a KDNP frakcióját a parlamentben – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Simicskó István: a haza védelme Közép-Európa közös nevezője
Sok középiskolás diák van Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában, akik azt a közös nevezőt vallják, hogy hazájuk védelme mindenekfelett – hangoztatta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, Balatonakarattyán.Május 2-án választják meg ötödször Orbán Viktort miniszterelnöknek – Az ellenzék tehetetlen dühében pufog
Május első hétfőjén ül össze az új Országgyűlés, a választásokon kialakult erőviszonyoknak megfelelően. Ekkor fogják hivatalosan megválasztani a képviselők Orbán Viktort ötödször is miniszterelnöknek. A Momentum politikusai továbbra is kitartanak amellett, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésén, mivel szerintük szűk a jogkörük a nem kormánypárti képviselőknek – írja a Magyar Nemzet.Simicskó: múltunkból tanulnunk kell, hőseink példamutatásából pedig erőt merítenünk
Minden nemzet életében vannak olyan kiemelkedő pillanatok, amikor hősök születnek, akik önfeláldozásból, küzdeni tudásból, hazaszeretetből örök példát adnak az utókornak. 1848. március 15-e ilyen nap volt – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kedden az MTI-vel.Kocsis Máté: a baloldal programját megismerhette az egész ország 2002 és 2010 között
A Fidesz–KDNP frakciószövetség kihelyezett, balatonfüredi ülése után tartott sajtótájékoztatót Kocsis Máté és Simicskó István, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői. A kormánypárti politikusok elmondták: számot vetettek az elmúlt négy év kormányzati eredményeivel, illetve a hatalomba visszatérni készülő ellenfelüket is kiértékelték.Ajánljuk még