simicskó istván
Íme azok a fiatalok, akik az életüket áldoznák a hazáért (videóval!)
Rendkívüli riadalmat váltott ki balliberális körökben a honvédelmi oktatás újraindítása, szerintük ugyanis a kormány a hazaszeretet militarizálására készül – jelentsen ez bármit is. A honvédelmi képzés miatt önkívületi állapotba került liberális gittegylet tagjai egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a diákok alapvető katonai ismereteket, harcászatot és önvédelmi technikákat is megismernek, ami nyilván vérlázító – legalábbis szerintük. Az általuk megélt valóságban vélhetően hatékonyabb lenne nyuszisimogatással megvédeni a hazát és helytállni egy éles bevetésen, mint a már megszerzett katonai tudással, amiről egyébként meggyőződéssel állítják, hogy káros hatással van a fiatalokra. A kadétképzés kíméletlen kritikai dömpingje közben, annak ízekre szedése mellett arról azonban mélyen hallgattak a független-objektív, haladó szellemiségű liberális hazafiak, hogy a programban egy nemzetközileg elismert, egyedülálló magyar módszerrel tanulnak például kézitusát a diákok. A technikát dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes fejlesztette ki, aki a Pesti TV-nek adott interjúban kiemelte: a honvédelmi nevelés nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés. Kocsis: Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb veszély, ami fenyegeti Magyarországot
A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül – fogalmazott Kocsis Máté, a kormánypártok frakcióvezetőinek közös sajtótájékoztatóján. A frakcióvezetők ismertették, hogy a fenti kihívások megoldására kell koncentrálni a következő években, a Fidesz–KDNP szövetség pedig egyértelműen a népvándorlás problémáját és a járványhelyzet utáni újraindítást tekinti elsődleges kérdésnek. Gyurcsány Ferenc szerepvállalásával kapcsolatban a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a Fidesz frakcióvezetője elmondta: lenne igény egy Gyurcsány elleni "operatív törzsre", a vezetésére pedig számos alkalmas jelentkező lenne. Kocsis Máté hozzátette azt is: elképzelhetetlennek tartja, hogy egy Gyurcsány vezette ellenzék 2022-ben többséget szerezzen. A pedofilellenes törvény kapcsán kifejtette: nagyon szomorú, hogyha valaki úgy gondolja, hogy bármilyen szexuális irányultságnak helye van a gyermekek hálószobájában. Vadai Ágnes a pedofiltörvényhez kapcsolódó módosító indítványát tőrőlmetszett náci javaslatnak nevezte, hiszen csak a hitleri Németországban létezett olyan törvény, mint amire a DK-s képviselő javaslatot tett. Szintén portálunk kérdése kapcsán szóba került a Fudan-ügy is, amelyről Kocsis Máté elmondta: csak akkor érdemes vitát folytatni róla, ha vannak konkrét tervek, ezek azonban már csak a következő ciklusban jelenhetnek meg. Ekkor lehet vita kérdése, hogy lesz-e népszavazás, vagy sem.