Pesti Srácok

skót duda

Skót duda – No name emberek nyertek a választáson, de mi a titkuk? (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 június 13.
Nem mehettünk el a Skót dudában az EP- és önkormányzati választások eredménye mellett, ami nem rossz kormánypárti szempontból, de azért elgondolkodtató, hogy egy Tisza párt a semmiből, program nélkül a második helyet tudta behúzni. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások természete más, de azért meglepődtünk, hogy a kutyapárt tudott nyerni a XII. kerületben, ahogyan az is, hogy a fradisták feltehetően nem Ferencvárosban laknak. Mindemellett az I. kerületben visszahódította a Fidesz a bársonyszéket. A kampány itt annyiban volt más, hogy nem azzal a tipikus kormánypárti plakáttal próbálkoztak, csupán a sarokban, kicsiben volt feltüntetve a pártlogó. Lehet, hogy ez volt a siker titka? Találgattunk, majd áttértünk egy bicskanyitogató témára, hiszen a kövér emberek már edukálnak minket arról, hogyan és mivel kell kitörölni az alfelünket... Erről azért gyorsan át is tértünk a németekre, ahol csúfos bukásban volt része Olaf Scholznak és koalíciós partnereinek, ami nem csoda, hiszen a német nagyvállalatok vezetői szerint a bóvli országok szintjére süllyedt Németország. Plusz egy témaként azért a végén felmerült az is, hogy a franciák is telecsinálnák a Szajnát a párizsi olimpia idején, mert Macron fürdeni akar benne, és azért is, mert a városkép szebb arcát akarja mutatni úgy, hogy a hajléktalanokat és prostikat kitiltotta erre az időre. Ezt pedig sokan zokon vették.

Skót duda – Karácsony Gergelynek nem migrénpiercing kell, hanem egy hosszabb pihenő – segítsünk neki! (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 június 6.
Hivatalosan minden nőt anyának hívunk, aki életet adott egy másik életnek. Sokszor viszont felmerül a kérdés, hogy azok is megérdemlik-e az anya jelzőt, akik egy zacskóban, az utcán hagyják a csecsemőjüket? Szívünk szerint őket nem anyáknak, hanem önző szörnyeknek hívnánk. Ezt a bestiális tettet azonban egy londoni nő háromszor is megtette, három különböző babájával, akiket mind ugyanannak a férfinak szült. Mint kiderült, a fejlett Nyugat még nem találta fel a kórházak melletti inkubátort, ahova a nem kívánt csecsemőket el lehet helyezni, ezért csak a szerencsének köszönhetik a picik, hogy nem lett bajuk. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de kitértünk egy magát nagyon viccesnek tartó anyára is, nevezetesen a Nem akarok beleszólni elnevezésű oldal Bányai Juditjára, aki Sárosdi Lillát is megszégyenítően játszotta el a hülyét a TikTokon, mert úgy tűnik, szerinte a Békemenet egy fölösleges összejövetel volt, a háború pedig kifejezetten vicces. Kíváncsian várjuk Judit paródiáját akkor is, amikor szétszakítja egy nevetséges háború a családját vagy besorozzák egyikőjüket. Végül a nagyvad migrénpiercingje került górcsőnk alá, bár véleményünk szerint Karácsony Gergely fejfájásán nem a fülkarika, hanem a pihenés segítene. Reméljük, hamarosan egy hosszabb szünetet kaphat.

Skót duda – A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 30.
Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét, hogy már senkinek a szeme se rebbenjen, ha két férfit lát csókolózni a képernyőn, netalántán egy afrikai ember játssza Az angol beteget. Dokumentumfilmjeik között azonban most egy egészen elképesztő "műre" akadtunk, amiben a házastársak leturmixolják egymás ürülékét, mert a másik végtermékében lehetnek olyan baktériumok, amitől társuk jobban érezheti magát. Az ember gyomra felfordul, elméje elborul, nem hiszi el, amit lát, de ez a valóság. Vannak emberek a fejlett Nyugaton, akik egymás kakiját eszik mosolyogva. Kiégtünk, a világ már egészen biztosan megérett a pusztulásra. Az e heti Skót dudában erről a gyomorforgató témáról beszélgettünk, de Daniel Freund is szóba került, aki szerint az, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból, a kormány hibája, és mutatja, hogy lassan vége az orbáni rendszernek. Végül azokkal a magyar influenszerekkel foglalkozunk, akik elfogadták az államilag is támogatott meghívást, hogy az országimázs-építésben részt vegyenek, majd heves magyarázkodásba kezdtek, amikor bírálatokat kaptak a követőiktől. A legtöbb arról szólt, hogy ők nem tudták, hogy kik állnak a rendezvény mögött, csak élvezték a luxust.

Skót duda – Macron hirtelen aggódni kezdett a francia szaporulatért, ezért hajlandó ingyen vizsgálni a termékenységet is (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 16.
Egyre több ember találkozhat a kórlapján azzal a megállapítással, hogy obesitas, ami annyit tesz, hogy túlsúlyos. Ez viszont nemcsak esztétikai probléma, hanem egy idő után egészségügyi is, hiszen számos országban már konkrétan az is gondot jelent egyeseknek, hogy eljárjanak dolgozni. Ennek pedig az az oka, hogy egyszerűen úgy elhíztak, hogy nem férnek ki az ajtón. Magyarországon szerencsére itt még nem tartunk, de az orvostársadalom rengeteg olyan pácienssel találkozik, akiknek nem lenne semmi bajuk, ha figyelnének a testsúlyukra. A mozgás azonban a lelki állapotunkra is jó hatással van, így nem csoda, hogy a kormány egy új programmal állt elő, amelynek értelmében az orvosok már a mozgást is receptre írhatják fel. A XII. kerületben már létezik a Mozgás receptre program, de most alkalom nyílhat rá, hogy országosan is kiterjesszék. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de egy parókát viselő, magát nőnek definiáló fociedzővel is foglalkoztunk, aki természetesen a női csapattal akar együtt dolgozni. Végül Emmanuel Macron kijelentését veséztük ki, aki végre rájött arra, hogy amit Orbán Viktor mond – miszerint javítani kell a demográfiai helyzeten – nem ördögtől való. A francia elnök most, hogy kapcsolt, a szexre buzdítja a fiatalokat, és még spermabevizsgálást is ígér annak, akinek arra igénye van.

Skót duda – Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik, pingálását viszont csak a kampány utolsó szakaszában hajlandó megmutatni (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 május 9.
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis "dönerinfláció" sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gíroszt, dönert és falafelgolyókat lehet majd csipegetni hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudjuk, Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli- és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet.