Pesti Srácok

Skót duda – A németek szerint azért nem jó, ha magányosak a fiatalok, mert aztán szavazni sem mennek (VIDEÓ)

Már-már majdnem meghatódtunk, amikor azt olvastuk, hogy a német, zöld, családügyi miniszter végre tenni akar az elmagányosodott fiatalokért, de hamar kiderült, hogy a hátsó szándék vezérli őt és nem is annyira a fiatalság lelki világa. Kiderült ugyanis, hogy azért nem jó, ha egy fiatal magányos, mert a társadalomba vetett bizalma meginog, amiből egyenesen jön majd a demokráciába vetett bizalmának sérülése, mindez pedig oda vezet, hogy nem fog szavazni járni. Érdekes eszmefuttatás, de lelki szemeink előtt már látjuk is a csoportokat, ahol összegyűjtik a magányos fiatalságot és kicsit átmossák az agyukat a közösséghez tartozás élményét kihasználva. Erről is szólt az eheti Skót duda, de beszéltünk arról is, hogy Észak-Koreában tombol a parókabiznisz, ami nem csoda, hiszen már az is műhajat hord, akinek amúgy lenne mint fésülgetni. Végül egy gyomorforgató drag showt mutatunk meg nektek, amikor is egy bárban húzta ki lábai közül a nőnek öltözött férfi a műbabáját. Retinaégető mutatvány volt, az egyszer biztos.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.