soros györgy
Háromhavonta egyeztet Soros embereivel Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke
Nem titok, hogy Frans Timmermans 20 éve kapcsolatban van Soros Györggyel: idén februárban és tavaly is többször fogadta az amerikai tőzsdespekulánst Brüsszelben. Az alelnök – bevallása szerint – főként Európa egységének megerősítéséről tárgyalt Sorossal, rendszeres találkozóik pedig szerepelnek a mindenki számára hozzáférhető bizottsági eseménynaptárban. A Borsonline tényfeltáró cikkéből az is kiderül, hogy Soros Nyílt Társadalom Alapítványa összesen 52-szer egyeztetett az Európai Bizottság embereivel.Megható szeretet: Soros György emberei kitüntették Soros Györgyöt, a pénzt pedig Soros György egyik embere kapta
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, így a nyílt társadalom elkötelezett és persze jól megfizetett tagjai már egyenesen Soros Györgyöt tüntették ki Németországban az emberi jogok ügyében végzett pótolhatatlan tevékenységéért. Fischer Ádám rettegő karmester ajánlotta a díjra a spekuláns társadalommérnököt, aki meghatottan megköszönte, és rögtön tovább is pattintotta az elismeréssel járó összeget az egyik magyarországi alapítványának.Kovács: A Soros-hálózat kétezer csatlósa dolgozik Magyarország ellen
A Soros-hálózat legalább kétezer embere dolgozik a magyar miniszterelnök és Magyarország ellen, ők be akarnak avatkozni a magyar választásokba, és azt akarják elérni, hogy Magyarországnak bevándorláspárti kormánya legyen - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.Hazánk az izraeli nagykövet segítségével kéri ki a Soros-hálózatot lebuktató felvételt
Átadta a kormánypártok levelét Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az izraeli nagykövetnek csütörtökön. A Fidesz és a KDNP azt kéri, Jószéf Amrani járjon közbe, hogy a „Soros-hálózatot" leleplező, a The Jerusalem Postnál lévő hangfelvételt bocsássák a magyar kormány rendelkezésére. Ismert, a sorosista Dénes Balázs arra próbálja rávenni a német kormányt, hogy a Magyarországon tevékenykedő német vállalatokon keresztül zsarolja meg hazánkat, több tízezer magyar munkavállaló állását veszélyeztetve.Egy hazai Soros-ügynök szerint izraeli ügynökök csalták őt lépre, hogy Orbánnak jó legyen
Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója szerda délelőttre rendkívüli sajtótájékoztatót trombitált össze a ballib sajtónak, hogy megpróbálja kimagyarázni a Magyar Idők által a napokban közzétett, a Soros-szervezetre nézve rendkívül kínos, leleplező hangfelvételeket és információkat. Ezek szerint a „civil” szervezet vegyes, magyar és migráns családokból álló falvat, kísérleti telepet hozna létre Magyarországon, illegális adatbázist készített migránsokról. A Siewert-féle kimagyarázásból végül az lett, hogy olyan épületes marhaságokat mondott, amelyek még az eddiginél is kínosabb helyzetbe hozzák az álcivil csapatot. A tájékoztató legszebb része az volt, amikor megvádolta Izraelt, hogy az Orbán-kormány érdekében megpróbálja befolyásolni a választásokat. Bástya elvtárs is megnyalná a tíz ujját ezen a sztorin: ürgebőrbe varrt izraeli ügynökök buktatták le a Soros-partizánt, hogy Orbánt segítsék. A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: „ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros-szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni”.Az izraeli nagykövet közbenjárását kéri a kormány a Soros-hálózatot leleplező hangfelvétel kiadásában
A Fidesz-KDNP Izrael budapesti nagykövetének Yossi Amraninak a közbenjárását kéri annak érdekében, hogy a magyar kormány megkaphassa a The Jerusalem Posttól a „Soros-hálózatot leleplező” hangfelvételt – jelentette be Hollik István a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.Karácsony és a többi Soros-jelölt veszélyezteti Magyarországot
Karácsony és a többi Soros-jelölt veszélyezteti Magyarországot, ők azok, akik bevándorlóországot csinálnának Magyarországból - reagálta a Fidesz Karácsony Gergely nyilatkozatára.A Soros-hálózat kétezer embere dolgozik Orbán Viktor ellen
A Magyar Idők birtokába újabb botrányos hangfelvétel került, amiben Soros pénzügyi birodalmának volt vezetője arról beszél, kétezren dolgoznak Magyarországon Soros céljaiért, a miniszterelnök ellen. A pénzügyi vezető szerint „mostanra valószínűleg több milliárd dollárt költött” Magyarországon Soros az alapítványán keresztül.Dénes Balázs szerint kötelessége rosszat mondani hazánkról Németországban
Dénes Balázs, a Soros György által támogatott, Németországban bejegyzett civil szervezet, Liberties Union for Europe vezetője hallható a Jerusalem Post múlt héten nyilvánosságra hozott hangfelvételén, mely bizonyítja, hogy a civil szövetségi vezető a német kormányra próbál nyomást gyakorolni, hogy lépjen föl a demokratikus jogok védelmében Magyarországon - írja az Index.Ajánljuk még

















