soros györgy
Soros emberei az új Facebook-cenzorok
Cikksorozatot szentel a Magyar Nemzet annak, hogyan szállja meg Soros György a Facebookot és veszi át a felügyeletet a megjelentethető tartalmak fölött. Mint írják, három illetékes igazgató is erősen köthető Soros érdekeltségeihez, sőt, a negyedik tag sem kivétel. Mindennek különösen az Egyesült Államok elnökválasztásának idején lesz nagyobb jelentősége, hiszen köztudott, hogy a spekuláns már 2016-ban azzal vádolta Mark Zuckenberget, a Facbeook atyját, hogy a közösségi portál miatt bukott el az általa támogatott demokrata jelölt, Hillary Clinton. Soros már ekkor világossá tette: nem engedi, hogy Zuckerberg felügyelje tovább a közösségi médiaportált, és módszeresen neki is látott a cenzori pozíciók megszerzésének.Dübörög a bíróbűnözés! Százmilliót ítéltek meg a tanárverő gyöngyöspataiaknak!
Elfogytak a jelzők, melyekkel hűen minősíthetnénk, hogy a Kúria tegnap helybenhagyta a gyöngyöspatai „szegregációs” ítéletet. Százmillió forintot kell kifizetni olyan figuráknak, akik évekig terrorizálták a társaikat, verték a tanáraikat. A Kúria döntése nem pusztán az igazság, a jog, a rend arcon köpése – hanem az egész ország megszégyenítése. A bíróbűnözés elviselhetetlen méreteket öltött, gátat kell neki szabni! És meg kell akadályozni, hogy Soros terroristasejtjei további ilyen kamuperekkel szítsanak polgárháborús hangulatot, ássák alá hazánk nemzetbiztonságát!Az ellenzék megfáradt, Soros diktátorozik – Pesti Lányok vlog (videó!)
Úgy tűnik, az ellenzék meglehetősen elfáradt, kimerült és kifogyott az ötletekből, ezért most Soros György segítségére támaszkodnak, aki lediktátorozta a miniszterelnököt. Az ellenzék háza tája körüli dögunalmat azzal próbálta meg feldobni Szabó Tímea, hogy nekiment Varga Judit igazságügyi miniszternek, Ungár Péter viszont megvédte a határon túli magyarokat. A vidéki településeken feloldották a kijárási korlátozást és a fiatalság így bulizni indult Siófokon, a DK és a Momentum pedig nagy lelkesedéssel ünnepelte az Európa-napot. A PestiSrácok kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Vincze Emíliával ismét az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg a videót!Soros-cenzorok felügyelik a Facebookon megjelenő tartalmakat
A Soros-hálózat totális támadást indított a Facebook-tartalmak kontrollálása érdekében, amelynek főként amerikai belpolitikai okai vannak, ám egyértelműen kijelenthető, hogy járulékos nyereségként nemzetközi szinten is óriási hasznot húznak belőle a spekuláns befolyása alatt álló civil szervezetek, illetve politikai pártok, írja a Magyar Nemzet.Fidesz: rossz és igazságtalan a Kúria döntése
Rossznak és igazságtalannak minősítette Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott a Kúria keddi ítéletét a gyöngyöspatai iskolaügyben. A Kúria azt mondta ki: jár az összesen mintegy 100 millió forint kártérítés annak a mintegy 60 gyöngyöspatai felperesnek, aki a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulók jogellenes elkülönítése és alacsonyabb szintű oktatása miatt indított személyiségi jogi pert.A Kúria határozata szerint ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak
A kúria elutasította a gyöngyöspatai önkormányzat, és a Hatvani Tankerület kérelmét, amit azért nyújtottak be, hogy pénz helyett természetben kártalaníthassák gyöngyöspatai "iskolai szegregációs" ügyben érintett diákokat, számolt be az Index. Ezzel a Kúria fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését. A határozat értelmében a tankerület köteles kifizetni a korábban megítélt 99 millió forintos kártérítést az ügyben érintett gyöngyöspatai roma diáknak.Hollik: Soros György egyértelművé tette, hogy újabb támadást indít Magyarország ellen
Soros György hétfőn egyértelművé tette, hogy újabb támadást indít Magyarországgal szemben, aminek oka, hogy a magyar kormány keményen felszólalt a második Soros-terv ellen - erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt a nagyobbik kormánypárt közösségi oldalán kedden közzétett videóban.Soros kulcsfigurája vallott a spekuláns zsebében lévő szervezetekről
Az összes Soros által pénzelt csoport az enyém, jelentette ki a baloldali politikus, aki a most kiszivárgott hangfelvételeken több súlyos dolgot is bevall. Beszél arról, hogy milyen befolyása volt az ügyészségre, és hogy milyen zsarolási botrányokba keveredett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Soros szerint Orbán Viktor a járványt használta fel arra, hogy diktátor lehessen
Úgy tűnik, Soros György politikai hasznot remél a koronavírus miatt kialakult helyzettől, még interjút is adott a járvány hatásaival kapcsolatban, melyben azért nem felejtett el Orbán Viktorról sem szót ejteni. A vele készült beszélgetés a Project Syndicate-en jelent meg – minderről pedig a hazai független-objektív média, az Index számolt be részletesen.Ajánljuk még

















