soros györgy
Orbán Viktor számonkérését követelik Soros magyar civiljei – Budapestre érkezik a finn miniszterelnök
Ma este találkozik Budapesten Orbán Viktor a finn miniszterelnökkel, Antti Rinnével, aki a magyar és a lengyel kormányt is számon akarja kérni a jogállamiság ügyében. A két ország között hűvössé vált a viszony, amióta Helsinkiben úgy döntöttek, hogy az Európai Unió soros elnökeként továbbléptetik a Magyarország elleni, jogállamiságot érintő kötelezettségszegési eljárást. Nem meglepő, hogy a találkozó és a megbeszélés apropóján Soros György magyarországi szervezetei is akcióba léptek: az Amnesty International például nyílt levélben követeli Antti Rinnétől, hogy kérje számon a magyar miniszterelnököt, álljon ki nyilvánosan az állítólagosan "megtámadott bírák és civilek mellett". Bayer Zsolt publicista is levelet írt, de ő Orbán Viktornak, amelyben azt kéri, tegyen fel kérdéseket kollégájának az igencsak aggasztó finn jogállamiságról, például az alkotmánybíróság ottani hiányáról.Az önkormányzati választást manipulálná egy Soroshoz köthető szervezet
Az önkormányzati választási kampány kellős közepén tette közzé legfrissebb, a települések gazdálkodásával kapcsolatos anyagát a Soros Györgyhöz is köthető Korrupciókutató Intézet – írja a Magyar Hírlapra hivatkozva a Hír TV.Hollik István: Nem betelepíteni, hanem kiszállítani kell a migránsokat
Európa vezetésének nem betelepíteni kell a migránsokat, hanem kiszállítani őket a saját hazájukba – jelentette ki a kormányszóvivő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Soros New Yorkban maga adta át a kottát a bosszúszomjas Timmermansnak
Legtöbbször az elhallgatás vagy a félrenézés a válasz arra a teljesen jogos kérdésre, hogy miért és miről egyeztet rendszeresen Frans Timmermans volt és leendő európai bizottsági alelnök Soros György amerikai milliárdossal, ideológussal, spekulánssal és feketeöves felforgatóval. A kérdés nemcsak a nemzetállami, hanem az összeurópai szuverenitást is érinti, ám mivel a szuverenitás olyan dolog, amelyről a nemzetközi baloldal eldöntötte, hogy rossz és meg kell haladni, több indoklást nem is szívesen fűznek hozzá a témához.Soros György eligazítást tart hétfőn Frans Timmermansnak
Hétfőn találkozik egymással Soros György és Frans Timmermans a hetvennegyedik ENSZ Közgyűlésen New Yorkban – derült ki az Európai Bizottság hivatalos naptárából. Ez is azt támasztja alá, hogy a leköszönő, Juncker-féle Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke Soros György embere. A magyar kormány éppen ezért nem támogatta személyét a bizottsági elnöki székéért.Zsarolja az Európai Bizottságot Soros újságíró-hálózata – Eszközökben nem válogatva próbálják megakadályozni Trócsányi biztosi kinevezését
A Riporterek Határok Nélkül szervezet – amely egyébként nem más, mint Soros György újságíró-hálózata – felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi posztra jelölt Trócsányi László kinevezését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. A V4-ek hírügynöksége is úgy értékelte az akciót, mint Soros és a bevándorláspárti erők újabb, Magyarország elleni támadását. Mint írják, az Európai Parlamentet is össztűz alá vették, és a leendő Bizottságnak is hadat üzentek.Soros György lapja, a New York Times odáig jutott, hogy 9/11 kapcsán említést sem tesz terrorizmusról
Egészen elképesztő módon igyekszik érzékenyíteni még a WTC elleni terrortámadás 18. évfordulóján is Soros György lapja. A New York Times ugyanis úgy emlékezett meg az évfordulóról, hogy egy szóval sem említett muszlimokat, terrorizmust; helyette arról értekezett, hogy repülőgépek okozták az ikertornyok összeomlását – írja a 888.hu.Soros valamiben egyetért Donald Trumppal
Soros a Wall Street Journal napilapnak mondta el, mi a véleménye Donald Trump Kínát, azon belül a Huaweit korlátozó lépéseiről – írja a hvg.hu.Fidesz: A bevándorláspárti erők továbbra is nyomást akarnak gyakorolni a migrációt elutasító tagállamokra
A bevándorláspárti erők továbbra is nyomást akarnak gyakorolni a migrációt elutasító tagállamokra, és ehhez a jogállamiságot akarják felhasználni varázsszóként. Az Európai Parlament LIBE-bizottságának ülésén a távozó bevándorláspárti Európai Bizottság nevében a szocialista Frans Timmermans ismertette az erről szóló terveiket. A migrációt szervező Soros-hálózatra akarják bízni, hogy eldöntse, mely tagállam jogállam, mely nem, és ehhez további eurómilliókkal akarják kitömni a Soros-hálózatot – olvasható a Fidesz-KDNP által kiadott közleményben.Ajánljuk még

















