spd
Az MSZP ennyi év után is gyurcsányista párt maradt - Dobrev után ők is Európai Egyesült Államokat akarnak
Tóth Bertalan elirigyelte Dobrev Klára programját: az MSZP is az USE, azaz az Európai Egyesült Államok és vele a "szociális- és jogunió" vízióját tűzi a zászlajára - derült ki a szocialisták kampánynyitó sajtótájékoztatóján a fővárosban, ahol a díszvendég Katarina Barley, a német szocdemek listavezetője és a magyar pártelnök-listavezető Tóth világossá tette, hogy Kádár és Horn Gyula pártjában mára egy csipetnyi patriotizmus sem maradt, illetve hogy elképzeléseik egy fikarcnyit sem térnek el a legvadabb nyugat-európai szociálliberálisok világboldogító álmaitól. Az is kiderült, hogy az MSZP ismét bogáncsot szed a hátára, hiszen ha legalább három helyet sikerül szerezniük az EP-választáson, Tóth visszalép, és a "vörös-zöld koalíciókötés" jegyében a harmadik helyet átengedik Jávor Benedeknek, a Párbeszéd jelöltjének.Az SPD megemelné a migránsok "zsebpénzét", a CDU tiltakozik a német kormánykoalíció vitájában
Újabb vita kezdődött a menekültügyi szabályozásról a német kormánypártok között, ezúttal a menedékkérőknek járó juttatások ügyében - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.Megvan a hesseni választás hivatalos előzetes eredménye – nagyot bukott a CDU és az SPD
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hessen tartományban tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.Ismét közel lehet a bukáshoz Merkel
Felgyorsíthatja az egy éve hatalmon lévő német nagykoalíció szétesését a hétvégi hesseni tartományi választás, ha a CDU és az SPD olyan gyenge eredményt ér el, mint amit a felmérések mutatnak. A voksoláson a bevándorlásellenes erők ismételten nagyon jól szerepelhetnek, így pedig már mind a 16 német tartományban képviselve lesznek. Angela Merkel számára sorsdöntő voksolás következik, de a kedvező gazdasági helyzetben lévő Hessenben is nagyon sokaknak elege van a kancellár vergődéséből - írja az Origo.A német szövetségi politikára is hatással van a bajor választás
A német szövetségi politikára is hatással van a vasárnap tartott bajor választás - mondta a Századvég Alapítvány vezető kutatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.A németek tárt karokkal várják a migráns munkavállalókat
Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről. A koalíciós egyeztető tanácsban hétfő estétől kedd reggelig folytatott tárgyaláson kidolgozott koncepció szerint a diplomával vagy szakképesítéssel rendelkező, EU-n kívüli munkavállalók letelepedhetnek Németországban, ha rendelkeznek munkaszerződéssel, és a képesítésüknek megfelelő valamennyi szakmában dolgozhatnak.A német kormánypártok lezárták az alkotmányvédelmi hivatal vezetője körüli vitájukat
Lezárták a német kormánypártok a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője körüli vitájukat: vasárnap esti megállapodásuk szerint Hans-Georg Maassen belügyminiszteri tanácsadóként folytatja tevékenységét.Valamit nem csinál jól Merkel és koalíciója
Rekordalacsonyra süllyedt Angela Merkel német kancellár konzervatív-szociáldemokrata kormánykoalíciójának támogatottsága - ezt tükrözi a Bild am Sonntag című német hetilapban vasárnap közzétett felmérés eredménye.Németország - Történelmi mélyponton a CDU/CSU, az AfD és a zöldek népszerűsége nő
Minden korábbinál alacsonyabbra, 29 százalékra süllyedt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) országos választói támogatottsága egy pénteken ismertetett felmérés szerint.Ajánljuk még