spd
A német szociáldemokraták szerint tárgyalásra érdemes a CDU/CSU menekültügyi csomagja
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - jelezték kedden az SPD részéről.Harmadik nagykoalícióját vezetheti Angela Merkel
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben. Angela Merkel, a CDU elnöke gratulált az eredményhez.Holnap reggelre kiderül, lesz-e újabb nagykoalíció Németországban
Nemcsak Németország, de kis túlzással egész Európa is a német szociáldemokraták (SPD) pénteken véget ért belső szavazására figyel: mintegy 464 ezer párttag kezében van Angela Merkel negyedik kormányának, egyben a nagykoalíciónak a sorsa. Az eredmény annál is sürgetőbb, mert a tavaly szeptemberi Bundestag-választások után csaknem fél évvel is ügyvezető kabinet irányítja az EU vezető hatalmát.Német közszolgálati média: Merkelék nem értik az állampolgárok aggodalmait
A legfrissebb közvélemény-kutatás alapján a németek úgy látják, hogy az SPD nem alkalmas a kormányzásra - írja a 888.Éjfélkor zárul az SPD belső szavazása a német nagykoalícióról
Péntek éjfélkor véget ér a tagok szavazása a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a CDU-val és a bajor testvérpárt CSU-val kidolgozott koalíciós szerződésről. Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 szavazásra jogosult párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol.Német szocdem politikus: Soros György "démonizálása" veszélyes és elfogadhatatlan
Súlyosan veszélyes és elfogadhatatlan Soros György "démonizálása" - jelentette ki Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere a "Stop Soros" elnevezésű törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban egy keddi interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy létre kellene hozni egy EU-s pénzalapot a civil szervezetek támogatására azokban a tagállamokban, amelyekben veszélybe kerül a jogállamiság.Viccpárttá silányulnak a német szocik
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetése nagykoalíciót szeretne, de a közvélemény-kutatások szerint a németek többsége erre nem tartja alkalmasnak a pártot - nyilatkozta Pócza István, a Századvég munkatársa. Hozzátette, az SPD mintha viccpárttá válna, 15-20 ezer új tagja lett a közelmúltban, céljuk hogy a nagykoalícióról szóló pártszavazáson a nemeket erősítsék. Mi több, az újdonsült párttagok között egy kutya is felbukkant.A német szocik magyar civilekért aggódnak
A német szövetségi kormány szerint aggályos a "Stop Soros" elnevezésű törvényjavaslat. Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civiltársadalmi szervezetek munkáját.Ajánljuk még