Pesti Srácok

Harmadik nagykoalícióját vezetheti Angela Merkel

null

Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben. Angela Merkel, a CDU elnöke gratulált az eredményhez.

A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására – ismertette a közjegyző által hitelesített eredményt Dietmar Nietan kincstárnok. A leadott szavazatok száma 378 437 volt, az érvényes szavazatok száma 362 933. A szerződésre 239 604 párttag szavazott, ellene pedig 123 329. A pártvezetés számára kötelező eredmény azt jelenti, hogy az SPD aláírja a koalíciós szerződést, és kormányra lép a CDU/CSU-val – tette hozzá Olaf Scholz megbízott pártelnök. Az SPD a következő napokban megnevezi jelöltjeit a szerződés alapján a pártnak jutó hat minisztérium vezetésére. Fele-fele arányban jelölnek nőket és férfiakat, lesznek közöttük új arcok és olyan politikusok is, akik eddig is tárcavezetők voltak – mondta Olaf Scholz. A CDU már megnevezte miniszterjelöltjeit, nekik is hat tárca jut, és fele-fele arányban jelöltek nőket és férfiakat. A CSU három tárcát kap, hétfőn jelentik be, hogy kikből lehetnek miniszterek. Horst Seehofer pártelnök várhatóan szövetségi belügyminiszterként folytatja pályafutását. Az új szövetségi kormány – Angela Merkel negyedik kabinetje, egyúttal harmadik nagykoalíciós kormánya – várhatóan tíz nap múlva a szeptemberi szövetségi parlamenti választás után százhetven nappal alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.

Az SPD tervei szerint a ciklus közepén megvizsgálják a koalíciós szerződés végrehajtásának alakulását, és eldöntik, hogy érdemes-e a ciklus második felében is együtt kormányozni a CDU/CSU-val. A nagykoalíció folytatása ellen indított kampány vezetője, Kevin Kühnert, az SPD ifjúsági szervezetének elnöke a Twitteren azt írta, hogy csalódott az eredmény miatt, de a tovább dolgozik majd a párt megújításáért. Angela Merkel pártelnök-kancellár a CDU Twitter-oldalán közölte, hogy gratulál az egyértelmű eredményhez, és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért.

Forrás: MTI. Fotó: Welt.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.