suhajda szilárd
Megtalálták Suhajda Szilárdot, mentőcsapat indult érte
Hónapokkal ezelőtt indul Nepálba Suhajda Szilárd, hogy felérjen a világ csúcsára, azonban már több mint egy napja nem adott életjelet magáról. Csütörtök este azonban friss hírek érkeztek a hegymászóról, már tudják, hol van, ugyanis ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt, de nincs jó állapotban.Van remény – Suhajda Szilárd felesége szerint emberi alakot láttak az Everest 4-es táboránál
Megszakadt a kapcsolat a sporttörténelmi tettre vállalkozó magyar hegymászóval, Suhajda Szilárddal, aki a Föld legmagasabb pontjának meghódítására indult el magyar idő szerint kedden este. A hegymászó felesége, Legindi Tímea arról számolt be, hogy az egyik ügynökség, akik klienseket visznek fel, szintén figyelik a környezetet. Mint mondta, vélhetően láttak egy alakot a 4-es tábor felett. Ez bizakodásra ad okot, hiszen Suhajdán kívül nincs senki, aki egyedül indult útnak – írja az Index.Továbbra sem találják Suhajda Szilárd hegymászót
Amint arról tegnap esti írásunkban beszámoltunk, megszakadt a kapcsolat a sporttörténelmi tettre vállalkozó magyar hegymászóval, Suhajda Szilárddal, aki a Föld legmagasabb pontjának meghódítására indult el magyar idő szerint kedden este. Bár az eltelt időben egy másik mászócsapat is csúcstámadásra indult, ők sem találkoztak Suhajda Szilárddal.Jó ideje nem küld jelet Suhajda Szilárd GPS-jeladója a Mount Everestről
Hosszas és sikeres akklimatizálódás után magyar idő szerint tegnap este megindította a csúcstámadást Suhajda Szilárd a földkereség legmagasabb hegyén, a Mount Everesten. A magyar mászó GPS-jeladója egy ideje nem küldött jelet, így nem tudni, hogy sikeres volt-e a csúcstámadás, és Suhajda Szilárd lefelé tart-e a négyes táborba.Megkezdte a csúcstámadást Suhajda Szilárd a Mount Everesten
Megkezdte a csúcstámadást Suhajda Szilárd, aki szombat este elindult az alaptáborából, hogy a tervek szerint május 24-én mesterséges oxigén és teherhordók alkalmazása nélkül elérje a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát – tájékoztatták a túra szervezői az MTI-t vasárnap. A Kyocera Everest Expedíció 2023 részeként a magyar hegymászó tiszta mászással akarja elérni a csúcsot, amely magyar állampolgárnak még nem sikerült.Ajánljuk még