szabó balázs
Fideszes aktivisták megverése miatt is bíróság elé áll a Jobbik újpesti politikusa
Garázdaság miatt áll újra bíróság elé az újpesti jobbikos képviselő, Szabó Balázs – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint az ellenzék reménysége két fiatal aktivistát bántalmazott még 2018 áprilisában. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen korábban szintén garázdaságért, illetve hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbírságot szabtak ki rá, néhány hete pedig rasszista bűncselekményért ítélték elsőfokon felfüggesztett börtönre. Szabó ugyanakkor nem hajlandó lemondani, de Újpest momentumos polgármestere, Déri Tibor sem határolódott el tőle.Egy napig tartott a nácimentegető Karácsony Gergely bojkottja a Hír TV ellen
Karácsony Gergely főpolgármester kedden saját maga törte meg az általa nácimosdatással vádolt Hír TV ellen hirdetett nyilatkozatstopot. A Párbeszéd politikusa akkor is hasonlóan cselekedett, amikor az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjeként, saját korábbi elvi álláspontjával szemben megvédte a rasszista támadásért elítélt újpesti jobbikos politikust. Karácsony egy évvel ezelőtt a zsidólistázásáról elhíresült Gyöngyösi Mártont is mentegette.Lemondásra szólította fel a Fidelitas a rasszista bűncselekmény miatt elítélt jobbikost
Mandátuma visszaadására és a közéletből távozásra szólította a Fidelitas újpesti szervezete Szabó Balázst, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselőjét. Portálunk írta meg, hogy rasszista bűncselekmény miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az összellenzéki színekben induló újpesti önkormányzati képviselőt és két társát elsőfokon. A bírósági döntés szerint az ismert radikális politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze.Rasszista bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönre ítélték a Jobbik újpesti politikusát
Rasszista bűncselekmény miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabó Balázs jobbikos, ám összellenzéki színekben induló újpesti önkormányzati képviselőt és két társát elsőfokon a II. és III. Kerületi Bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bírósági döntés szerint az ismert radikális politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.Lapít az egész újpesti ellenzéki koalíció a rendszeresen az utcán verekedő jobbikos képviselőjelölt, Szabó Balázs ügyében
Mély hallgatásba burkolózott az egész újpesti ellenzéki koalíció, amikor a PestiSrácok.hu azzal a kérdéssel fordult hozzájuk, hogy mi a véleményük arról: a Jobbik delegálta Szabó Balázst már elmarasztalták csoportos garázdaságért, pénteken közösség tagja elleni erőszak miatt ítélhetik el, egy harmadik, hasonló ügye pedig vádemelése előtt áll. Az összefogásban részt vevő pártok szemérmessége nem túl meglepő, mivel nemrég a polgármester-jelöltjük, Déri Tibor árulta el portálunknak, hogy igen, tudtak, tudnak Szabó viselt dolgairól, de a Momentum politikusa a véleményét már nem volt hajlandó közölni az ügyben. Mivel az ellenzéki koordinációt – ahogy bárhol másutt Magyarországon – Gyurcsány Ferenc kovácsolta össze, nem meglepő a hallgatás; valószínűleg úgy gondolják, a DK-licenc – az, hogy az őket érintő, kényes kérdésekre nem válaszolnak – mindenütt működhet. A közösség tagja elleni erőszak bűntettét kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény; kérdés, hogy mit lép, lép-e valamit az újpesti koalíció, ha Szabó Balázst pénteken elítélik.Még a választások előtt elítélhetik a rasszista bűncselekménnyel vádolt újpesti jobbikost, Szabó Balázst
Jövő héten első fokon ítélkezhet a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke és vádlott-társai ügyében. A radikális ellenzéki politikus két társával Budapestre látogató tunéziai állampolgárokat vert össze a vád szerint. A gyűlölet-bűncselekmény azonban csak egy Szabó ügyei közül: egy tavalyi utcai verekedés miatt hamarosan újabb vádat emelhetnek ellene.Egész Magyarországon jellemző lehet az újpesti ellenzéki összefogástól áradó szennyáradat
Cáfolatnak szánt magyarázkodás, perekkel fenyegetőzés helyett sumákolással „válaszolt” eddig az újpesti ellenzék a PestiSrácok.hu azon írásaira, amelyekben felfedtük a mocskos alternatív kampánymódszereik egy részét. Amikor kiderült, hogy a kerület DK-s országgyűlési képviselője, Varju László zsarolással, fenyegetéssel került helyzetbe tavaly, akkor Varjut egy kicsit hátrébb léptették, de kínosan hallgattak a történtekről. Amikor kiderült, hogy a helyi ellenzék jobbikos képviselőjelöltje egy közismert, immár többször elmarasztalt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló garázda, akkor senki nem jelezte az ellenzékből, hogy ezt már azért nem kéne. Annyira nem, hogy Déri Tibor polgármester-jelölt maga mondta el portálunknak: tudnak Szabó Balázs viselt dolgairól, de többet nem volt hajlandó mondani; ezek szerint mégsem látnak kivetnivalót azokban. Csend van az arabok titkos kormányzati betelepítésének hazugsága, és az azon gründolt hisztériakampányban előkerült banánhéj miatt indított nyomozás ügyében is az ellenzéki oldalon. Bár Déri Tibor portálunknak korábban magabiztosan nyilatkozott az esélyeiről, a jelek szerint az immár független, legfeljebb néhány százalékot összegyűjtő idős politikustól, Horváth Imrétől is tart; erre utal, hogy koalíciós partnereivel egyszerűen ellopták Horváth Facebook-profilját, hogy azon valótlanságokat terjesszenek. Az újpesti ellenzéki összefogás kampánymódszerei bizonyára nem egyediek, hiszen a DK az ország szinte összes választókörzetében hasonló módon van jelen a koordinációban, és sok helyütt a módszerek sem különböznek: a hazudozás, az alaptalan hangulatkeltés, a rémhírek folyamatos terjesztése minden hasonló helyen megfigyelhető. Megjelentek már, és terjednek a vidéki kormánypárti polgármesterek családneveinek kezdőbetűiből innovált mocskolódások az O1G mintájára, ami, mint tudjuk, egyes körökben összetartó erőt jelent. Kérdés, hogy mi jelenti majd a mostani ellenzék számára az összetartó erőt október 13-a után.Közismert, már elítélt garázdával kötött szövetséget az ellenzéki koalíció Újpesten
Csoportosan elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak – ilyen bűncselekményekért marasztalták már el Szabó Balázst, a Jobbik újpesti szervezetének alelnökét. A helyi ellenzéki koalíció önkormányzati képviselőjelöltje ellen jelenleg is több, az előbbiekhez hasonló büntetőeljárás van folyamatban. Az egyik ilyen az az eset, amikor társaival Szabó a Fidelitas aktivistáit verte meg a tavalyi országgyűlési választások előtt néhány nappal a XI. kerületben, ahol a történtek miatt intézkedő rendőrökkel is erőszakoskodott, előtte pedig külföldieket támadtak meg falkában a fővárosban. Szabó Balázs az újpesti polgármester-jelölt, a momentumos Déri Tibor hű szövetségese. A PestiSrácok.hu igyekezett megtudni Déritől, hogy mi a véleménye Szabó viselt dolgairól, de a IV. kerület élére aspiráló jelölt ezt nem árulta el, és nem azért nem árulta el, mert nem tudott Szabó botrányos ügyeiről, hanem mert csak.Állandóan feljelentette volt pártja - A szekszárdi ex-jobbikos is feljelentést tett
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Jobbik volt szekszárdi választókerületi elnöke, mert volt pártja állandóan följelentgeti - tudta meg a Hír TV. Szabó Balázs elmondta: a választási kampány vége felé sem költségtérítést, sem fizetést nem kapott, a Jobbik pedig több, mint egymillió forinttal tartozik neki.Ajánljuk még
















