szabó sándor
Videón a halálos békéscsabai késelés (18+)
Múlt kedden a késő esti órákban egy békéscsabai szálloda teraszán egy vendég szóváltásba keveredett a hotel egyik alkalmazottjával, majd az elkövető bicskával megszúrta az áldozatot, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette. Az esetet egy kamera is rögzítette.A ringben csodákra volt képes, de a késsel már nem bírt Szabó Sándor kickboxedző, a békéscsabai gyilkosság áldozata
Brutális gyilkosság történt Békéscsabán, a Kórház utcában, egy hotel teraszán augusztus 15-én, 21.45 körül – tudatta a rendőrség. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint az áldozatot – a hotel egyik alkalmazottját – szóváltás után, dulakodás közben szúrta meg egy vendég többször, amelynek következtében kórházba szállítását követően a férfi életét vesztette. A támadó, egy 27 éves érdi férfi elmenekült, végül szerda reggel a Monori Rendőrkapitányságon adta fel magát. A rendőrség Kóra Tamás Márió ellen adott ki körözést halált okozó testi sértés bűntett miatt.Vágni lehet a feszültséget Szegeden Botka László és a DK viszonya miatt
A feszültséget már vágni lehet Szegeden, ugyanis a polgármester Botka László és a Demokratikus Koalíció az előválasztás előtt is párbajoztak, de most a hangulat a tetőfokára hágott a déli városban. Ami a baloldali előválasztást illeti, az egyik szegedi körzetben, Csongrád-Csanád 1. számú egyéni választókerületében ketten feszültek egymásnak: Binszki József (DK) és Szabó Sándor (MSZP). A megméretés az utóbbi győzelmével zárult, a Botka László támogatását is élvező Szabó begyűjtötte a voksok több mint 73 százalékát.A kérdésekre nem tudott válaszolni a szegedi szocialista képviselő, cserében arrogáns volt az újságírókkal (videó!)
Rettentően felhúzta magát Szeged szocialista képviselője, de a kényes kérdésekre nem válaszolt. Viszont alaposan rendreutasította azokat az újságírókat, akik kérdezni merészeltek a sajtótájékoztatóján. De mitől lett ennyire ideges?Már a bíróságok vezetői is lemondásra szólították föl az ellenzék szekerét toló OBT-t
Egy nappal azután, hogy a bírók küldöttgyűlése azonnali távozásra szólította fel az Országos Bírói Tanácsot (OBT), szerdán a törvényszékek és ítélőtáblák elnökei is kiadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben az OBT tagjait arra kérik, mondjanak le. Úgy tűnik, végleg elfogyott a levegő az ellenzéki pártként viselkedő, a kormányt itthon és külföldön is politikai szlogenekkel támadó OBT körül.A csoportvezető bíró mossa kezeit: "Nem is tudtam Sztojka kiengedéséről, épp nyaralok"
Gyorsütemű mosakodásba kezdett a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási (bv) csoportjának vezetője, Szabó Sándor, akiről tegnap megírtuk: az általa vezetett csoport döntött Marian Cozma egyik gyilkosának szabadlábra helyezéséről. Szabó az Indexnek azt állította, nem ő döntött, hanem egy másik bíró, ráadásul – bár ő a csoportvezető – mit sem tudott az egész ügyről (sic!), és épp szabin van. Ugyanakkor a törvényszék szerdai közleményében még az szerepelt: a „bv-csoport” hozta a végzést. Úgy tűnik, roppant kínos az ügy Szabónak, aki egyébként a kormányellenes kirohanásairól ismert Országos Bírói Tanács elnökhelyettese, és napokon belül ő veszi át a testület vezetését.Ajánljuk még

















