szabó tímea
Szabó Tímea amerikai mentora feltüzelte az ukránokat, majd magukra hagyta őket a bajban
Daniel Langenkamp amerikai külügyes a kilencvenes évektől fogva meghatározó szerepet játszott Szabó Tímea nemzetközi karrierjének elindításában, természetesen amerikai érdekek mentén. Szabó Langenkampot követte Bostonba is, ezután került a Harvardra kutatóként, majd Afganisztánba. Langenkamp az utóbbi években éppen Kijevben próbált destabilizálni az amerikai nagykövetség szóvivőjeként – úgy látszik, sikerrel. A receptúra ugyanaz, mint 1956-ban: végig hitegették az ukránokat minden szinten, provokálták az oroszokat, majd amikor Putyinék támadásba lendültek, ők szépen eltűntek, és otthagyták az őslakosokat a bajban - olvasható a kontra.hu cikkében.Ha hétfőn feltétlenül ellenzéki sajtótájékoztatót akart volna nézni, ne ezt válassza, kidobott percek lennének az életéből! (Videó!)
Elfogytak az érvek a baloldalon, az ellenzéki összefogás választási programját a baloldali képviselők sem ismerik, valahogy mégis választást kellene nyerni egy fasisztákat és kommunistákat is keblére ölelő miniszterelnök-jelölttel. A probléma összetettsége miatt komoly nyomás nehezedett hétfőn azokra a képviselőkre, aki hétfőn Orbán végjátéka címmel tartottak sajtótájékoztatót. Csupa hasznos információt tudhattunk meg, például azt, hogy a kormány szerint a tanárok baloldali hazaárulók, hogy Orbán Viktor csalóknak tekinti a rokkantnyugdíjasokat, és még a banki átutalásokat is megadóztatja. Ezen felül minden romokban hever, de Márki-Zay Péter már kőműveskanállal a kezében várja az országépítést.Kocsis Máté: a Soros-hálózat a politikai verseny kikerülésével tör hatalomra (Videó!)
Az álcivil NGO-k – nem kormányzati szervezetek –, a brüsszeli liberális elit és a mainstream balliberális média jól ismert szereplői ugyanazon a fizetési listán vannak, amelyet Soros György amerikai–magyar milliárdos, tőzsdespekuláns finanszíroz – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a sajtó kérdésére adott válaszában Balatonfüreden, csütörtökön. A frakcióvezető kijelentései nyomán a PestiSrácok.hu is számba vette az EU-ban és a hazánkban is idegen érdekek érvényesítésén ügyködő szervezeteket és politikusokat leleplező eseményeket.Elnémultak a baloldali pártok vezetői, még mindig nem sikerült reagálniuk Orbán Viktor évértékelő beszédére
Elmaradtak a borgőzös, hagymázas, elvakult, szervilis, ideologikus, a tartótiszteknek is megfelelő és a kormányellenes gyűlöletben tobzódók perverz igényeit is kiszolgálni hivatott nagy megfejtések a baloldal vezetőitől a kormányfő évértékelője kapcsán. Pedig gondolatokból nem volt hiány ezúttal sem Orbán Viktor beszédében. Háború, gazdasági helyzet és migráció témájában noha egyetértést aligha kell várnunk, de eltérő nézőpontokat és egymás elképzeléseinek kritikáját szinte magától értetődően. Viszont semmi. A kampány elindult és a baloldal vezetői, akár egy lefulladt motor, némán hallgatnak, és egy nem túl megnyerő hűtőrács mögül kikukucskálva szemlélhetik, ahogy vetélytársuk lendületesen elhúz mellettük.A baloldalnak iszonyatosan fáj a magyar nemzeti büszkeség, számon is kérték a kormányon – Csernus László a Karanténvlogban (videó)
Ütős történetek tarkították a mai Karanténvlogot is, hiszen Szabó Gergő és vendégei nemcsak Márki-Zay rosszindulatú ostobaságaival, hanem a már előre csalást kiáltó DK-s és párbeszédes hordószónokokat is kibeszélték a műsorban. Szalai Szilárd helyett péntek este Bokor Gábor vett részt az adásban, Dezse Balázs pedig koronavírusos lett, ezért Skype-on kapcsolódott be a beszélgetésbe. A péntek esti vendég Csernus László volt, az újbudai önkormányzati fideszes frakcióvezetője, aki részletesen beszélt a baloldal kezébe került Újbuda sanyarú sorsáról, a hozzá nem értő gyurcsányista László Imre ámokfutásáról, aki legutóbb az ATV-ben "cigánykodásnak" nevezte a kerületben történő anomáliákat. A Karanténvlog lecsapott az alapvető élelmiszerek áfáját vagy nem értő, vagy arról tudatosan hazudozó Márki-Zay Péterre is, aki lassan már nem naponta, hanem napszakonként sért meg embereket. A magyar nemzeti büszkeséget és hazánk szépségét hirdető imázsfilmek is a műsor részét képezték, hiszen a baloldal újravágatott több imázsvideót, alatta pedig förtelmesen uszító szövegeket tett közzé, amelyeket a srácok részletesen kiveséztek. Végül Szabó Tímea és a DK-s Arató Gergely performansza tette teljessé az adást, akik rikácsolva és fröcsögve magyarázták előre a bizonyítványt, miszerint ha nem a baloldal nyeri az áprilisi országgyűlési választásokat, az csupán a Fidesz által elkövetett választási csalás miatt lehetséges. Eddig is tudtuk, hogy a kommunisták mindig magukból indulnak ki, ez a vérlázító uszítás azonban ismét átlépett egy vörös vonalat! Nézzétek most is a Karantént!A rikácsoló Szabó Tímea és a DK-s Arató szerint csak választási csalás esetén nyerhet a Fidesz áprilisban (Karantén-vlog)
Bár a fröcsögések és hazugságok már hónapok óta felsőbb fokozatba kapcsoltak az ellenzéknél, a hivatalos kampány elkezdése előtt még egy fokozatot feljebb csavartak a motoron a hatalom után ácsingózó "demokraták". Ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter még több ostobaságot és sértést húzott elő a cilinderből, miközben ismét leleplezte magát rosszindulat és tudatlanság tekintetében is, ezt pedig a Karantén is jegyezte. Egy magát gazdasági fórumnak nevező, régi komcsikat felvonultató rendezvényen Zajos Peti ugyanis az alapvető élelmiszerek áfájáról tartott kiselőadást, azt azonban véletlenül kifelejtette, hogy Gyurcsányék emelték először 20 százalékra, majd Bajnaiék 25 százalékra az élelmiszereket adóját, az Orbán-kormány pedig néhány éve pont a tej, tojás, hal, baromfi- és sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette, amit a baloldal nem szavazott meg az Országgyűlésben. A jóemberkedés lovagjai azonban a szavakban most is a leggálánsabb simogatómesterek. A Karantén a nagy böngészés közepette szembetalálkozott a jó recskás Gréczyvel is, aki egyre több rendezvényre kíséri el Dobrev Klárát; most épp Göncz Árpád halálának évfordulóján gyűlt össze a nagy csapat, Gréczy pedig, mintha mi sem történt volna, készül a kultúráért felelős ellenzéki pozíciójára. Az ellenzéknek természetesen a hazánkról készült imázsfilmek sem tetszenek; nyilván a nemzeti büszkeség erősítése sosem volt erőssége a baloldalnak, most azonban szintet léptek, és az általuk hangoztatott megosztáshoz és kirekesztéshez egy remek gyűlöletvideóval járultak hozzá. Végül a fő fogás Szabó Tímea szokásos rikácsolása és a DK-s Arató Gergely felháborító felböfögése a mai Karanténban, akik előre siránkoznak, hogy ha nem nyer a baloldal, akkor az csak abból az okból alakulhat így, hogy a Fidesz csal. A két kőkommunista felforgató azt is hozzátette mellékesen, hogy természetesen 2018-ban is csalással nyertek a kormánypártok. Bizonyítékként egy haveri Soros-szervezet "jelentését" hozzák fel, súlyos zavart igyekezve okozni Magyarországnak. Nézzétek most is a Karantént, most sem fogjuk vissza magunkat!Diákmunkások segíthetik Szabó Tímea kampányát (VIDEÓ!)
Szerkesztőségünk birtokába jutott egy beszélgetés, amelynek tanúsága szerint az óbudai baloldal fiatal aktivistáit egy diákszervezet közvetíti, első körben pedig semmi más feladatuk nincs a fiataloknak, mint elmenni a kampánymegnyitóra és ott ülni három órát. Szabó Tímea egyébként folyamatosan azt hirdeti közösségi oldalán, hogy aktivisták jelentkezését várja. Ellátogattunk, hogy saját szemünkkel győződjük meg arról, kik tüsténkednek a kampányrendezvényen, és valóban voltak fiatalok, de nem nyilatkozhattak, egyikük szerint pedig szimpla aktivisták, nem pedig diákmunkások. Sajnos stábunk nem tudott bemenni a rendezvényre, mert az esemény látogatása előzetes regisztrációhoz kötött, ami az egyik érdeklődő szerint korábban nem így volt, most viszont nevet és címet is kérnek a szervezők. A gyülekezőre egyébként fiatalok egy csoportja is érkezett, akik egy molinót tartottak a kezükben azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a baloldal által alkalmazott óbudai főkertész, Kerényi-Nagy Viktor közösségi oldalán arról értekezett, hogy fideszes politikusokat, köztük a miniszterelnököt szívesen látná felakasztva. A főkertészt Bús Balázs, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje feljelentette, a baloldal pedig ügyet sem vetett a történtekre.Szanyi Tibor szerint Márki-Zay az amerikaiak ügynöke lehet
Erős kijelentést tett egy közelmúltban megjelent interjúban Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltje. Az egykori szocialista politikus közölte: nem tud szabadulni attól a vélekedésétől, hogy a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter amerikai ügynök.Szabó Tímea új kihívót szerzett, aki még Gyurcsánynak is hátat fordított az indulásért
Szabó Tímea mögött ugyan összezárt a roncskoalíció, hogy még az előválasztás nevű bolhacirkuszban se kelljen megméretnie magát, de úgy tűnik, hogy a kabuli vadrózsa számításait keresztülhúzta egy szakadár gyurcsányista politikus Rózsa László Péter személyében, aki még pártjának is hajlandó volt hátat fordítani, hogy elindulhasson a választókerület képviseletéért – írja az index.hu.Ajánljuk még