szakács lászló
A keserű epét köpő momentumos LMBTQ-felelős Putyin utolsó csatlósának nevezte Orbán Viktort – Hoppál Péter a Karanténvlogban
Szabó Gergő és vendégei a péntek esti Karanténvlogban ismét jókat nevettek és közben ki is dühöngték magukat, hiszen az ellenzék ezen a héten is bőven adott muníciót a srácoknak. Dezse Balázs és Szalai Szilárd most is a fedélzeten voltak, a vendég pedig Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos volt. A srácok először a politikus szűkebb pátriájáról, Baranya megyéről és a választás esélyeiről beszélgettek; szóba került a szocialistáktól a DK-ba átmasírozó Szakács László, az ellenzék helyi jelöltje, aki Gyurcsány kiszolgálójaként a devizahitelesek sanyarú sorsáért ugyancsak felelős volt, most azonban kommunista módon pont ő szólal fel az érdekükben. A Karanténvlog Buzinkay Györggyel, a Momentum LMBTQ-felelősével is foglalkozott, aki Putyin utolsó csatlósaként emlegette Magyarországot, ostoba és agresszív hazugságokkal terhelve a magyar emberek fülét és lelkét. Természetesen nem maradhatott ki a Kapitány sem, a napi szinten saját magát alázó Márki-Zay Péter sem, aki szerint nem voltak fiatalok a Békemeneten, emellett pedig folyamatos önellentmondásokba keveredett újabb zavaros beszédében. Végül Jakab Péter húzta le a rolót saját maga előtt, aki szerint a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt. Mi viszont Jakab Pétert nevettük ki, aki természetesen nem tudott válaszolni a Jobbik alelnökének karlendítős performanszára, cserében inkább a Fideszt szélsőségesezte le primitív és kisstílű módon. Nézzétek most is a Karantént!Csúcsra pörgő gyurcsányi képmutatás: kórházbezárásokkal riogat a DK
A Gyurcsány-párt arra szólította fel a kormányt, hogy árulja el, tervez-e kórházbezárásokat, és ha igen, akkor mely intézményeket készül bezárni. Tették mindezt olyan magabiztos képmutatással, mintha a kórházbezárások és az egészségügyi dolgozók tömeges elbocsátása éppenséggel nem a Gyurcsány-kormányok idején történt volna meg.Pusztító vihar az MSZP-ben – És persze ezzel megint Gyurcsány járt jól
Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – írta meg a 168.hu. A portál információi szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára. Nagyüzemi működésre kapcsolt az MSZP párttagjainak kizárása ügyében, hiszen úgy tűnik, kitessékelték a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Morkai Mihályt. Korábban egykori elnökétől, Molnár Gyulától szabadult meg a párt. A kizárások mögött mindenhol a DK sejlik fel – szögezi le a 168.hu. Szakács a Mandinernek reagált, és számolt be élete tragédiájáról, valamint arról, miért hívta fel a kizárás után Gyurcsány Ferenc.Gyurcsányék megint elhappoltak egy szocit
A Demokratikus Koalíció Dr. Szakács Lászlót jelöli Baranya megye 2. választókerületében az őszi ellenzéki előválasztáson. Laci nem csak Komló korábbi alpolgármestereként, hanem jelenlegi országgyűlési képviselőként is bizonyította, hogy mindig a pécsiek, komlóiak és a térségben élők érdekeit képviseli – jelentette be a hírt Dobrev Klára a Facebook-oldalán.Nem hajlandó elárulni a szocialista képviselő, hogy melyik vakcinával oltották be
Az MSZP-s Szakács László nem árulta el a Bama.hu megkeresésére, hogy milyen oltást kapott, mondván: nem akar senkit befolyásolni, hiszen a háziorvosok véleménye a mérvadó. A szocialista politikus nemrég még másképpen vélekedett a kérdésben, ugyanis korábban aláírta a kínai vakcinát ellenző közös baloldali határozati javaslatot – írta meg a Magyar Nemzet.Schanda Tamás: A magyar emberek a legnagyobb bajban sem számíthatnak az ellenzékre
A parlamenti baloldal nem tartotta fontosnak a magyar családok érdekeit, amikor az Országgyűlésben megakadályozták a veszélyhelyzet meghosszabbítását – válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára MSZP-s képviselők azon kérdésére, hogy a kormány mikorra tervezi a gyermekekre vigyázó dolgozó szülők munkabéreinek, távolléti díjainak állami garantálását. Schanda Tamás szerint az ellenzék a szavazáskor nem tudta félretenni a pártpolitikai érdekeit; ezzel ismét bebizonyították, hogy a magyar emberek a legnagyobb bajban sem számíthatnak rájuk.A posztkommunista MSZP riogatja szavazóit azzal, hogy Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal szemben
A posztkommunista MSZP, az MSZMP vagyonának és tagjainak örököse riogat azzal, hogy Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal szemben. A szocik Szakács László nevű elnökhelyettese szerdai nyilatkozatából az is kiderült: el sem tudja képzelni, hogy valaki Oroszországból ne mint gazda érkezzen hazánkba.Azok a szocialisták aggódnak a károsultakért, akik egymillió családot taszítottak devizahitelbe
A Fidesz szerint azok a szocialisták beszélnek most devizahitelesekről, akik több, mint egymillió családot taszítottak devizahitelbe, aztán otthagyták őket a bajban mindenféle segítség nélkül, és még a mentőintézkedéseket sem szavazták meg - reagált a nagyobbik kormánypárt szerdán az MSZP-s Szakács László sajtótájékoztatójára.MSZP: a bankok politikai befolyást szereztek a kormány felett
Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek.Ajánljuk még