szavazás
Százezrek tüntettek Londonban az újabb népszavazásért
Százezrek tüntettek Londonban szombaton a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.Íme, a Fidesz reakciója: Ungár Péter kétszínű, nem szavazta meg az ápolási díj emelését
Ungár Péter kétszínű ellenzéki politikus, aki nem szavazta meg az ápolási díj emelését - közölte a Fidesz-frakció közleményben vasárnap arra reagálva, hogy az LMP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy pártja szükségesnek tartja az otthonápolási díj emelését.Minden eddiginél több külképviseleten lehet szavazni az EP-választáson
Minden korábbinál több, összesen 134 külképviseleten szavazhatnak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választópolgárok, akik az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán nem tartózkodnak Magyarországon. A külképviseletek száma a 2018-as országgyűlési választáshoz képest 16-tal nőtt.Brexit – Elutasította a brit parlament a Munkáspárt vámuniós indítványát
Elutasította szerdán a londoni alsóház a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító indítványát, amely vámuniós viszonyrendszer fenntartását írta volna elő az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is. A Labour az indítvány leszavazása esetére kilátásba helyezte, hogy támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely új EU-népszavazás kiírását irányozza elő.Majdnem százezer szavazót töröltek a török választási rendszerből, mert fantomszavazók
Több, mint 91 ezer embert töröltek a márciusi törökországi helyhatósági választásokra regisztrált választópolgárok névsorából, arra hivatkozva, hogy nem valódi, hanem fantomszavazók - közölte szombaton a török választási bizottság.A Gyurcsány-párt át akarja vizsgáltatni a parlamenti szavazógépeket
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.Juncker: Növeli a rendezetlen kiválás kockázatát az előző napi londoni szavazás
Növeli az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválásának kockázatát a brit parlament alsóházának előző napi szavazása - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.Túlélte a bizalmatlansági indítványt Theresa May és kormánya
306 igen és 325 nem szavazattal Nagy-Britannia kormánya túlélte a bizalmatlansági indítványt, amelyet az ellenzéki Munkáspárt indított ellene. Szerda este, magyar idő szerint nyolc óra körül bizalmatlansági indítvánnyal volt kénytelen szembenézni Theresa May brit konzervatív kormánya. Az indítványt az ellenzéki Munkáspárt vezére, Jeremy Corbyn nyújtotta be az általa „zombikormánynak” nevezett kabinet ellen.Brexit: történelmi vereséget szenvedett May, aki távozhat - Kétharmados többséggel szavazta le a brit alsóház a megállapodást
A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást. Az egyezményre kétszázkettő, a megállapodás ellen négyszázharminckét képviselő szavazott, vagyis az alsóház kétszázharminc fős többséggel vetette el a Brexit-megállapodást. Ez a modern brit parlamentarizmus történetének legnagyobb arányú kormányzati veresége.Ajánljuk még

















