székely autonómia
Autonómiát a londoni magyaroknak? – Szürreális Huth–Puzsér vita az Írd alá! szervezésében (videó!)
Az európai nemzeti régiókról és azok autonómiához való jogáról vitázott Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Puzsér Róbert mindentől független publicista. Az Írd alá! kezdeményezés keretében létrejött vitában Huth kifejtette, hogy a székely autonómia az aláírásgyűjtéssel kért első lépcsője, az uniós fejlesztési pénzek kiosztásának autonómiája jogos követelés, hiszen a román állam csak elvonja tőlük a pénzt, és ha vissza is juttat némi fejlesztési támogatást, azt román vállalkozókhoz csorgatja. Puzsér aztán gondoskodott róla, hogy ebben, a szokásosnál szélesebb körű nemzeti összefogást megvalósító kérdésben is egyből éles vita alakuljon ki. A publicista szerint ugyanis nemcsak az őshonos kisebbségeknek jár az autonómia, hanem minden kisebbségnek. Még a Londonban dolgozó, ott hivatalos lakcímmel sem rendelkező magyar vendégmunkásoknak is. Puzsér Róbert szerint ez az aláírásgyűjtés valójában nem civil, hanem kormánypárti kezdeményezés, de ezzel egyidőben annak a véleményének is hangot adott, hogy a kormány, illetve a Fidesz „leszarta” azt. Az érdekes önellentmondásra válaszul Huth Gergely emlékeztette, hogy ez valóban egy civil kezdeményezés, olyannyira, hogy az erdélyi szórványmagyarság és a székelyföldi tömbmagyarság közti természetes érdekellentétek miatt eleve döcögősen indult. Innen aztán Puzsér elég hamar harsány orbánviktorozásba fordította a vitát, és kifejtette igényét aziránt, hogy a mostani nemzeti érdekeket hajszoló külpolitikát az erkölcsi alapú külpolitika váltsa fel. Huth Gergely igyekezett leckét adni Puzsér Róbertnek nemzeti kiállásból, amihez a múlt héten elhunyt Kelemen Levente udvarhelyszéki, oklándi tiszteletes a százéves trianoni évfordulóra küldött gondolatait hívta segítségül, ám mindez a lepergett Puzsérról. Aztán szokás szerint minden rendszer minden kritikája előkerült a népszerű kritikus szájából, amire Huth figyelmeztette Puzsért: ő az a fajta anarchista, aki még az anarchistákat is gyűlöli, mert semmiféle szervezettséget és tradíciót nem képes elviselni maga körül. A vitának a pesti Jókai téren található Champion Wine Vinarium adott helyet, a szervezést pedig az Írd alá! kampánycsapata, Pesty László és kollégái biztosították.Raffay Ernő a Trianon-törvény kapcsán: A mai román politikai pártok arra nem képesek, hogy két valóban román vezetőt adjanak az országnak (PS-vírusvlog)
Ludovic Orban, Románia jelenlegi miniszterelnöke félig magyar származású és unitárius vallású. Az államelnök, Klaus Iohannis pedig szász és evangélikus. Az elmúlt időszak magyarellenes lépései nagy mértékben következnek abból, hogy az ország két legfőbb vezetője úgy érzi, kompenzálnia kell és románabb akar lenni minden románnál. Az erdélyi magyarokat sújtó lépések betetőzése volt a román törvényhozás által szerdán elfogadott Trianon-törvény. A PS-vírusvlognak nyilatkozó Raffay Ernő történész tételesen, történelmi tényekre hivatkozva vezeti le, hogy miért abszurd és minden valóságalapot nélkülöző ez az új szabályozás.LMP: A magyarellenes intézkedések erősödnek Romániában
Az elmúlt hetekben a román belpolitika a járványkezelés helyett a magyarokat állította be veszélyforrásnak. Klaus Johannis uszító szavai, a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata, mely megszüntetné a magyar kisebbségvédelmi tervezetek beterjesztését, javaslat az RMDSZ mint párt törvényen kívüli helyezésére és most a román Trianon törvény, mely emléknappá és ünnepé tenné Erdély Magyarországtól való elcsatolását is azt mutatja, hogy Romániában nincs megfelelő kisebbségvédelem – írja az LMP a közleményében.Ungár Péter: Óriási siker, hogy összegyűlt az egymillió aláírás
„A Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtését a határidő lejártáig, 1 008 966-an írták alá az interneten. Az LMP szerint ez óriási nemzeti siker. Mégis nem mehetünk amellett, hogy az ellenzéki szavazók egy része mind magáról az aláírásgyűjtésről, mind tágabban a jogi nemzetegyesítésről negatívan, sokszor kirekesztően és véleményem szerint igaztalanul írt” – írta pénteki Facebook-bejegyzésében az LMP-s Ungár Péter.Elismerte a hibát az EU, amiért több tízezer aláírás hiúsulhatott meg
Több tízezer aláírás hiúsulhatott meg az Európai Bizottság informatikusai miatt, a Székely Nemzeti Tanács által indított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnél – írja a V4NA. A portál megkeresésére az illetékesek elismerték a hibát, az esetleges szándékosságot firtató kérdésükre azonban nem kaptak választ.Az RMDSZ azt ígéri, továbbra is a nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés sikerén fog dolgozni
Közleményben üdvözölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy több, mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés támogatására, és azt ígérte, hogy kapcsolatai mozgósításával továbbra is a kezdeményezés sikerén fog dolgozni. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) álláspontja szerint az aláírásgyűjtés új magyar egységet hozott létre.Örökké Székelyföld! – A Csíksomlyói búcsú képeivel ünnepeljük közös győzelmünket! (GALÉRIA)
Hittünk, bíztunk benne, sikerült! Összejött egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez, amelyet a nemzeti régiók megmentéséért indítottak! A legszebb az egészben, hogy az ügy összehozta a nemzetet: politikai hovatartozástól függetlenül álltak, álltunk a székelyek mellé. És miért fontos nekünk Székelyföld, Erdély? Magyarázni nem kell, de a képek, a fotók mindent elárulnak. A PS fényképésze, Horváth Péter Gyula csíksomlyói képeiből válogattunk.A határidő előtti utolsó órában online is meglett az egymillió aláírás
Óriási hajrával az interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. Az aláírásgyűjtés honlapján megjelenő adatok szerint csütörtök éjfélig, a határidő lejártáig 1 008 966-an írták alá az interneten a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezést.Varga Judit: Hosszabbítsák meg az SZNT aláírásgyűjtésének lejáró határidejét!
Ha az Európai Bizottságnak valóban fontos az európai polgárok véleménye, ha az intézmény valóban hasznos eszköznek tartja az európai polgári kezdeményezést a polgárok bevonására az európai uniós (EU-s) jogalkotásba, akkor nem tehet mást, mint hogy meghosszabbítja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtésének csütörtökön lejáró határidejét –vélekedett az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















