szélsőséges feminizmus
Szerencsére nem Tóth Krisztinák állítják össze a tantervet, a baloldali költő Jókai nőalakjait kritizálta
A Könyves Magazin interjúsorozatában szerzőket faggat olvasási szokásairól. A sorozat keretében a baloldali tüntetésekről is ismert Tóth Krisztinát, az Akvárium, a Pixel és a Fehér farkas szerzőjét arról is kérdezték, mit gondol a kötelező olvasmányokról. Egészen döbbenetes nyilatkozatot tett, úgy vélekedett, Jókai Mór "Aranyember" című művét mindenképp le kellene venni erről a listáról. Észbontó kijelentését arra alapozta, hogy neki nem tetszenek az egyik legolvasottabb magyar író nőalakjai.Gulyás Márton csatornáján a test széttrancsírozásának titulálták a terhességet
Miért vágynak a nők arra, hogy minilények trancsírozzák szét a testüket? – hangzott el a rendkívül magvas gondolat Gulyás Márton Youtube-csatornájának egyik adásában. A műsor vezetője Balogh Zsófia volt, aki egyébként nőjogi aktivistaként is tevékenykedik.Apáti Bence: Feminista Carmen – gondolatok a premier után
A Firenzei Operaház vezetősége úgy döntött, hogy engedve a haladó idők még haladóbb szavának – no és persze a “feminácik” rendkívül erőszakos lobbitevékenységének – színpadra enged egy olyan Carmen rendezést, amelyben a címszereplő cigány lány nem csak, hogy életben marad a darab végére, de meg is öli a férfi főszereplőt. Nem mai hír, sokan ki is fejtették már a véleményüket a “fejlettnyugaton” zajló színházi eseménnyel kapcsolatban, így egészen biztosan sok olvasónk hallhatott már erről. Ami miatt mégis írok erről az eseményről, annak egyszerű és nagyszerű oka az, hogy időközben, vasárnap, lezajlott a premier. És a közönség – hálaistennek – egy emberként fütyülte ki a “feminista Carment”. (PolgárPortál-publicisztika)A német szociáldemokraták pornóforradalma, avagy feminista szexet a közmédiába!
A legutóbbi választásokon a liberális orgánumok előrejelzéseivel szemben, a vártnál sokkal rosszabbul szerepelt a német szociáldemokrata párt, így az SPD ifjúsági tagozata, a Jusos berlini akciócsoportja bejelentette, reagálva a történelmi visszaeésre: államilag támogatott feminista pornót akarnak. A bejelentés a hétvégi pártkongresszus alkalmával fog hivatalosan is fehér füstként elszállni a germán élettér felett. A párt tapasztalt fiataljai úgy látják, hogy a jelenlegi, mainstream pornófelhozatal túlzóan "hagyományos", azaz "színésznők", és a filmekben lezajló különböző aktusok elsősorban a "férfivágyak" kielégítését, illetve a női test ipari mértékű tárgyiasítását és a (kasztrálnivaló) férfitermészet által való uralását ábrázolják.Rendőrségen magyarázkodhat majd a férfiak kasztrálását hirdető színésznő
Közösség elleni uszításért feljelentették a férfiak kasztrálásának célszerűségét ecsetelő Fábián Anitát, a Jóban Rosszban című szappanopera egykori „sztárját” – értesült a PestiSrácok.hu. A C-kategóriás színésznő ominózus videójában a szexuális zaklatás kapcsán arról értekezett: szerinte az „ivartalanítás lenne a megoldás a bakoknál”. A feljelentő portálunknak elmondta: lépésével azt szeretné elérni, hogy visszaszoruljon az uszító jellegű gyűlöletbeszéd a közéletből.Ajánljuk még