Saját rajongói szedték ízekre a Boris Becker miatt hisztiző magyar femináci újságírót
Irgalmatlan öngólt lőtt mai írásával a WMN nevű szélliberális portál szerzője, bizonyos Csepelyi Adrienn. Ugyanis nekitámadt az egykori világklasszis teniszezőnek, Boris Beckernek, amiért szerdán – a BBC szakkomentátoraként – csinosnak merészelte nevezni Fucsovics Márton kedvesét. Amit ezek után saját kommentelőitől kapott Csepelyi, azt nem teszi zsebre...
A történet előzménye: szerdán a világelső Novak Djokovics három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében. A BBC szakkomentátora Boris Becker, korábbi hatszoros Grand Slam-győztes német teniszező volt, aki – miközben a kamera éppen Fucsovics menyasszonyát, Böszörményi Anettet mutatta – a következő megjegyzést tette:
Úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”
Ezek után támadásba lendültek a legelborultabb szélsőséges feministák. Elsőként a Daily Mail nevű brit bulvárlapban egy bizonyos Stephanie Hilborne kelt ki magából:
Ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok. Nem inkább a következő generáció lányait kellene bátorítanunk, hogy sportoljanak, ahelyett hogy arról beszélünk, hogyan néznek ki?”
Hilborne egyébként egy angol civil szervezetet vezet, amely a sportbeli egyenlőség kérdésével foglalkozik (vagy inkább, mint jelen esetben is: intrikál). Ám hamarosan érkezett részére a csattanós válasz, méghozzá magának a bóknak a címzettjétől, Böszörményi Anettől. Teniszcsillagunk menyasszonya közösségi oldalán azt üzente Hilborne-nak:
Köszönöm a szükségtelen gesztust. Remélem egy nap majd ugyanígy bókol neked is egy igazi férfi. Ha nő vagy, akkor ez egy kedves bók egy úriembertől. Ez csak annak szexizmus, akit nem ismernek el.”
Ha ezt Hilborne olvasta, nem kizárt, menten padlót fogott, s azóta sem bírt talpra kecmeregni. Ennyiből is látható: Böszörményi Anett nem csak csinos, hanem intelligens is, aki négy okos mondattal úgy helyretette a kekeckedő feministát, hogy Hilborne attól koldul.
Itthon is vannak feminácik
Ám idehaza is akadnak hiszterofeministák, akik dafke osztják az észt, s szolgaian követik a nyugati hibbant eszmeáramlatokat. Így történt, hogy a mai napon cikket írt a témában egy bizonyos Csepelyi Adrienn a WMN-en. Már a címéből sejteni lehetett, mi következik: „Boris Becker, a füttyögő építőmunkás, avagy ezért ne mustrálgassa a szakkomentátor a nőket”. Majd ilyeneket írt:
Vizsgáljuk meg tárgyilagosan, mi történt! Boris Becker, korábbi világklasszis teniszversenyző a brit közszolgálati tévé közvetítése során azt mondja: »Azt mondják, a magyar nők a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő bizonyosan nagyon csinos.« Mi a közlés lényege? Tetszik nekem ez a nő. Mennyi a közlés szakmai értéke? Nulla.”
Vagyis Csepelyi szerint egy közvetítésben csak olyasmit szabad mondani, aminek szakmai értéke van. Értjük. Lapozzunk.
Mi a nézők nagy részének reakciója? Semmi, esetleg egyetértő hümmögés, »ja-ja, nekem is bejön«. Így szoktuk meg, amióta világ a világ, az operatőrök eleve az általuk csinosnak ítélt szurkolókra közelítenek, »nincs itt semmi gond, haladjunk, nem kell a femináci vergődés«.”
Tényleg nem kéne a femináci vergődés, ám Csepelyi még csak ekkor lendül bele:
Nos, van egy rossz hírem: ez nem bók. A bók az volna, ha odalépnél az adott nőhöz, és mondanál valami olyasmit, hogy eddig is hallottad már, hogy a magyar nők a legszebbek, és engedje meg, hogy elmondd: ezt most ő bizonyítva látja. Hogy megteszed-e ezt úgy, hogy tudod, ennek a nőnek férje/pasija van, az helyzet- és vérmérsékletfüggő, de azzal azért nem árt tisztában lenned, hogy százezrek füle hallatára, ellenben az illető távollétében ilyet mondani nem bók, hanem csupán annak a közlése, hogy te ezt a csajt „szúrnád”.
Ha valami sértő ebben az egész történetben, az nem Boris Becker kedves bókja, hanem például ez a Csepelyi-gondolat. A szerző itt a férfiakat minősíti le en bloc. Szerinte az a férfi, aki egy közvetítésben ilyet mond egy nőre, az nyilván le akar vele feküdni. Gyanítom, akad pár millió férfi, aki Borishoz hasonlóan ugyanúgy csinosnak nevezte volna Anettet, ha ott ül a stúdióban – és egyáltalán nem az összefekvés gondolatától eltelten. Csepelyi itt valójában magáról állít ki bizonyítványt, méghozzá nem túl fényeset. Ezt nevezi a szakirodalom kivetítésnek. A saját buta, kétbites gondolkodásmódját próbálja emberek egy nagy csoportjára ráhúzni.
Valóban, nem azt mondta, hogy csúnya szája van vagy jó volna kicsit fogynia. De vajon mire alapozza bárki azt, hogy a nők külsejére megjegyzést tenni nemhogy szabad, de egyenesen hálásnak kell lenni érte? Bizonyos szempontból Becker nem viselkedett másképp, mint az út szélén dolgozó építőmunkás, aki utánafüttyög az előtte elsétáló nőknek. Oké, hogy a közlés pozitív (amennyiben pozitívumként értékeljük, hogy „fú, de megdugnálak”…), de miért kötelező ezt tudtára adni valakinek?”
És akkor itt nagyjából eljutunk oda, hogy nem óhajtjuk tovább olvasni a szerző förmedvényét. Egy kedves gesztusból, egy ártatlan bókból már másodjára kilyukadni oda, hogy Boris Becker (vagy bárki, aki a tévében bókol) valójában dugni akar: döbbenet.
De hát minden normális nő imádja, ha dicsérik! Ezzel az állandóan felbukkanó állítással nekem csupán egyetlen gondom van: tulajdonképpen ki és mikor kérdezte meg a történelem folyamán a nőket arról, ők hogyan érzik magukat valójában a hasonló helyzetekben?”
– így folytatódik a hiszti. Jómagam – egy-két díszpéldányt leszámítva – nem ismerek olyan nőt, aki ne örülne a bókoknak, a dicséretnek. Persze, akadnak ilyen Csepelyi-félék, akik az utóbbi években egyre hangosabban rikácsolnak, és próbálják lázítani nőtársaikat, ám az elsöprő többség csak röhög rajtuk.
Mi tehát a gond Boris Becker kijelentésével? – teszi föl a kérdést végül a szerző. Majd ekképp próbálja összefoglalni hisztizése lényegét:
- „az, hogy teljesen szakmaiatlan, hiszen egy szakmai helyzetben (ő épp szakkommentál) egy nő külsejéről kezd beszélni, aminek semmi, de semmi köze nincs sem a meccshez, sem a tornához, de még a sportághoz se;
- az, hogy ezzel nézők sokaságának sugallja, hogy ez így rendben van, bátran lehet mustrálgatni akárkit;
- az, hogy ezzel megerősíti azt a végtelenül káros hozzáállást, mely szerint a tetszés bármiféle kifejezése bók, és annak kötelező örülni, jöjjön akárkitől, akármilyen helyzetben…”
Elsöpörték a kommentek
Még a WMN hűséges olvasói is alaposan kiakadtak az irománytól. Szinte kivétel nélkül mindegyikük minimum butaságnak, a ló túloldalára való átesésnek minősítette Csepelyi eszmefuttatását. De akadt, aki jelezte: ez volt az utolsó csepp a pohárban, nem olvassa többé a WMN-t. Íme, ízelítő a WMN Facebook-oldalára érkezett, nyilvános hozzászólásokból:
