szent istván
"Szent István megkötötte a magyart, mint az akácfa a futóhomokot" - Kitüntetéseket adott át az Agrárminisztérium (PS-videó)
"Szent István olyan országot épített, amely közel egy évezreden keresztül, Európa egyik legrégebbi államaként védőpajzsa lett a kontinensnek" - fogalmazott Nagy István agrárminiszter az államalapító királyunk ünnepe alkalmából tartott kitüntetés-átadáson, pénteken. Mint hozzátette: "nemzetünk azóta is Európa szívében él, és őrzi nemcsak magyarságát, hanem Európa határait, és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet". Úgy vélte, az elmúlt ezer év arra tanított minket, hogy Magyarország és Európa akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát. Hamarosan elkészülhet az Aranyvonat másolata, amelyen egykor a Szent Jobb bejárta a Kárpát-medencét
Szent István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban országjárásra indult a Szent Jobb, amely később a visszacsatolt területek nagyvárosaiba is eljutott az ünnepi alkalomra készített ereklyeszállító vonat, az úgynevezett Aranyvonat segítségével. Bár a második világháború végén titokzatos körülmények között eltűnt szerelvényből fényképeken és filmfelvételeken kívül semmi nem maradt, a Szent Jobb országlását kísérő koronaőrök a rendszerváltásig őrizték az ereklyehordozással összefüggő ünnepségsorozat emlékét, majd egyesületük évtizedig kereste a támogatókat, mire ügyüket 2010 után végül felkarolta a kormány. A Dunakeszi Járműjavítóban, ahol az eredeti Aranyvonat is készült, jelenleg a díszes ornamentikák felfestésére vár az ereklyehordozó kocsi replikája. A kocsi újraépítésének körülményeiről, múltjáról és jövőjéről Mészáros Balázst, a Nemzeti Múzeum szakértőjét, Szepessy Tamást, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatóját és Iványi András beszerzési igazgatót kérdeztük. A baloldal már nemcsak azt szabná meg, hogy honnan lépjen ki a Fidesz, hanem azt is, hová csatlakozzon
Hiába kavarta fel az állóvizet a Magyar Nemzet ma reggeli szerkesztőségi állásfoglalása, amelyben a Fidesz kilépését szorgalmazza az Európai Néppártból, nem nagyon záporoznak az ellenzéki hozzászólások. Pedig hónapokon át vehemensen követelték az EPP politikai ellenfelei, hogy a pártcsalád zárja ki a tagjai közül a magyar kormánypártot. Miután Orbán Viktor az MTI megkeresésére reagált a cikkben megfogalmazottakra és mindenkit higgadtságra intett, nem lehet könnyű helyzetben az egyszeri ellenzéki politikus, hogy a kormányfőnek vagy az általa a kormányfő házilapjának tartott újságnak higgyen. Érdemben nem is próbálkozott más a kérdés feloldásával, csak Bősz Anett, akire bátran lehet számítani az ilyen helyzetekben is. A pillanat, amikor Bródy Jánosról kiderül, fogalma sincs, kiről írt rockoperát
Leginkább szomorúságot, szánalmat érez az egyszeri magyar ember, amikor Bródy János-interjút kell olvasnia. Meg némi önsajnálatot is, persze, hiszen eszébe jut: egyszer ő maga is megöregszik, s ki tudja, milyen szellemi állapotba kerül. Akárhogyan is, azt azért nehéz lábon kihordani, amikor kiderül: az István, a király rockopera szövegírójának vajmi kevés fogalma van róla, kiről írta élete főművét...