szent istván
A Szent Jobb csodát tett, országjárásával újraegyesítette Magyarországot – Az újjáépült Ereklyeszállító Kocsi története (PS-VIDEÓ)
Szent István király halálának 900. évfordulóján, 1938-ban épült meg az a speciális ereklyeszállító vasúti kocsi, amellyel a Szent Jobb országjárásra indulhatott. A hívek, mint egy élő királyra, úgy tekintettek a Szent Jobbra, arra a kézre, amely az államalapítás idején a törvényeket hozta, a kardot forgatta, az országot védelmezte. Trianont követően ugyanakkor erőt adott a magyarságnak, amely abban bízott, hogy Szent István ereklyéjének országjárásával csoda történhet, és az ország ismét egyesül. Ez a csoda egy rövid ideig be is következett. PS-videó az Ereklyeszállító Kocsi országjárásáról, pusztulásáról és újjáépítéséről. Lackfi János megmagyarázta, szerinte hogyan is kell olvasni a Szent Jobbról szóló, nagy felháborodást kiváltó versét (FRISSÍTVE!)
A valóságtól való elszakadás, a saját tévedhetetlenségébe vetett hit, illetve az "ezt én megtehetem" pszichózisa is vezethette Lackfi Jánost, amikor valamilyen, még nem analizált indíttatástól hajtva épp augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén gyalázta meg újabb versével a Szent Jobbot. A József Attila-, illetve Janikovszky Éva-díjjal elismert költő, író a legendás folyóirat, a Nyugat kutatója, műfordító, tanár, a Nagyvilág és a Dokk.hu egyik alapító szerkesztője, a Magyar Írószövetség és a József Attila Kör tagja, valamint a Magyar PEN Club titkára. Lackfi mindegyik, a rendszerváltozást követő kormányzat alatt ünnepelt, kistafírozott sztárnak számított; tettére esetleges magyarázat lehet, hogy valamilyen szerepjátékba keveredett, amelyben Tóta W. Árpádot kell alakítania. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.