szent istván
Mária országát nem lehet Mária nélkül, hit és meggyőződés nélkül vezetni!
István király kora egyik legmodernebb államát hozta létre, helyi sajátosságokból és univerzális alapelvek mentén. Olyan egységet épített a széttartó struktúrákból, ami már ezer éve tart meg minket, magyarokat itt, a Kárpát-medencében, és olyan kötőanyagot talált, ami szilárdan áll a történelem során létezett minden belső és külső veszély ellenére. Az első magyar király munkája pedig azért megsemmisíthetetlen, örök érvényű, mert belőlünk áll össze egy egésszé. Szent István már akkor felismerte, hogy a siker záloga, ha tudjuk, milyen körülöttünk a világ és mi az, amit nekünk, magyaroknak lehetséges elérni. Ezért ő a magyarság egyszeregye, a magyarság egyenlete, ma is példa minden közügyekkel foglalkozó magyar ember számára - mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Veszprémben, az ünnepi megemlékezésen. Ugyanúgy oktat történelmet az MSZP, ahogy kormányoz: tudás nélkül
Ha megjelennének a Liverpool, a Juventus meg a Barcelona képviselői tüntetni a Real Madrid székháza előtt bármilyen kamuügyben, akkor eléggé úgy festene a dolog, hogy csak a frusztrációjukat vezetik le, amiért a Madrid túl sok Bajnokok Ligáját nyert az utóbbi években. Ez tehát a válasz arra, hogy mit szerencsétlenkedtek az ifjúszocik a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt. A mindent megelőző üzenet az volt, hogy „cseszd meg, Fidesz, ne nyerjél már annyit!” Semmi többről nem szólt ez az egész, gyakorlatilag nem is számít, mit próbáltak mondani. Mi viszont olyan figyelmesek vagyunk, hogy mégis kielemezzük. "A magyar nép fogja megmenteni és megerősíteni Európában a kereszténységet"
A mai ünnep legfőbb kérdése az, mennyire merjük felvállalni keresztény hitünket és magyarságunkat, ma, amikor a világban egyre nagyobb teret nyer, és egyre erőszakosabb a keresztényellenesség - mondta a veszprémi bazilikában tartott ünnepi szentmisén Nagy Károly apát, kanonok. Az egyházi vezető emlékeztetett, hogy Veszprém Szent István király városa, mert feleségével, Gizellával itt ültették el a kereszténység magját. "Gizella, akit én ugyanúgy szentnek tekintek, volt az az asszony, aki képes volt férjéből szentet nevelni" - fogalmazott a kanonok.