Pesti Srácok

szentmise

Böjte Csaba: Azért csak elhangzott százezernyi torokból, Ferenc pápa előtt a székely himnusz (PS-videó+fotógaléria!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 június 1.
Első alkalommal látogatott el Erdélybe a római katolikus egyház vezetője, Ferenc pápa a pünkösdi héten. Egy héttel a hagyományos csíksomlyói búcsú előtt misézett a somlyói nyeregben. Csíkszereda környékén napok óra özönvíz-szerűen ömlik az eső, amely mégis elállt a Szentatya érkezésekor. Ferenc pápát több, mint százezer ember várta, és mivel hivatalosan a román állam látja vendégül, a misén több miniszterével együtt részt vett Viorica Dăncilă kormányfő; Magyarországot mások mellett Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép, hazatérünk – jelentette ki beszédében a a pápa, akinek miséjét az erdélyi magyar és a román egyházi méltóságok is kiegészítették anyanyelvükön. Ferenc pápa utalt a történelmi sebekre, és megbékélést hirdetett az Erdélyben élő népek között. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja a Szentatya látogatása után annak jelentőségéről kérdezte Erdő Péter bíborost, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érsekét, a Szentatya székelyföldi látogatására ezer gyermekkel érkező Böjte Csaba atyát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Soltész Miklóst, az Emmi államtitkárát, illetve a pápai vizitre érkezett anyaországi és erdélyi zarándokokat. A PestiSrácok.hu csapata egy hét múlva ismét a somlyói nyeregből, a pünkösdi búcsúból jelentkezik majd; kérjük olvasóinkat, tartsanak akkor is velünk! Nézze meg videónkat és fotógalériánkat!
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.