szerbia
Szerb miniszterelnök: a bombariadókkal nyomást akarnak gyakorolni Belgrádra, hogy szankcionálja Moszkvát
Az utóbbi napok jelentős számú bombariadójával akarnak külföldről nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden a belgrádi Pink televízióban. Mint mondta, Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és emiatt a nyomás napról napra nő az országon.Aleksandar Vučić nyerte a szerbiai elnökválasztást
Aleksandar Vučić szerb államfő nyerte meg az április 3-i szerbiai elnökválasztást a voksok 58,59 százalékának a megszerzésével – jelentette be az ország választási bizottsága hétfőn. A testület közölte, hogy a valamivel több, mint 6,5 millió választópolgár közül 2 224 948 adta voksát a hivatalban lévő államfőre, így további öt évig maradhat az ország köztársasági elnöke.Albánia és Szerbia is demokratikusabb országok hazánknál a Soros-szervezet szerint
A Freedom House, a Soros Györgyhöz köthető amerikai szervezet szerint a posztszovjet régióban a legelterjedtebb berendezkedés a hibrid rezsim – írja a mandiner.hu.Szijjártó: Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba
Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba, azonban még a pótvizsgán átmehet a közösség, ha holnap megtörténik az ország csatlakozása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szegeden.Szerbiai választások – Ismét kormányzati szerepre számít a Vajdasági Magyar Szövetség
Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva. A VMSZ 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.Választást tartanak Szerbiában is, a VMSZ jó eredményre számít
Szerbiában előrehozott parlamenti választást, valamint elnökválasztást, néhány helyen pedig önkormányzati választást is tartanak vasárnap. A választások legnagyobb esélyese a kormányzó, jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS). A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyedüli magyar pártként indul a választásokon.Szerbiában is választások lesznek vasárnap
Szerbiában előrehozott parlamenti választást, valamint elnökválasztást, néhány helyen pedig önkormányzati választást is tartanak vasárnap. A parlamenti választáson a 6,5 millió szavazó 19 párt és koalíció jelöltjei közül választhatja ki, hogy kit juttat be a 250 fős belgrádi törvényhozásba, míg nyolc jelölt közül dönthet arról, hogy ki legyen Szerbia következő köztársasági elnöke. A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság érdekeit ismét a Vajdasági Magyar Szövetség fogja képviselni.Szoboszlai lábában maradt az egyenlítő gól - Magyarország-Szerbia 0-1 (0-1)
A világbajnoki résztvevő Szerbia ellen kezdte meg idei szereplését a magyar labdarúgó-válogatott. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, ám a helyzetei közül egyet értékesíteni tudó szerb válogatott legyőzte a mieinket. Folytatás és javítási lehetőség jövő kedden Észak-Írország ellen, Belfastban.Csütörtökön Szerbiát fogadja a magyar labdarúgó-válogatott, jövő kedden Észak-Írországba látogat Marco Rossi és a nemzeti tizenegy
A magyar labdarúgó válogatott életében két nagyon fontos találkozó következik, annak ellenére, hogy mindkét ütközet a felkészülési mérkőzések kategóriájába esik, keresve sem találhattunk volna jobb ellenfeleket a formába lendüléshez és az izgalmakhoz. Szerbia ellen mindig külön életérzés játszani, hiszen a szomszédunkról van szó, ahol nagyon magas szinten űzik a labdarúgást, az észak-írek ellen pedig már jó néhányszor megizzadtunk, ráadásul most idegenben kell bizonyítani ellenük.Ajánljuk még

















