szerbia
Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szerb közszolgálati média
Műsor- és információcseréről, közös műsorok készítéséről, valamint közös pályázási lehetőségekről kötött együttműködési megállapodást pénteken a vajdasági Palicson a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., valamint a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).A török alvilág több szereplője is hamis szerb útlevélhez jutott
A török alvilág több ismert szereplője is hamis szerb útlevélhez jutott, és így szabadon mozoghat Európában - közölte értesülését kedden a Blic című belgrádi napilap.Kettős a mérce Katalónia és Koszovó függetlenségénél?
Nem okozott nagy örömet eddig az október a szerb politikának: a katalán népszavazás utózöngéi miatt ugyanis a szerb vezetés kettős mércét emleget Brüsszellel kapcsolatban. Az nem tetszik déli szomszédainknál, hogy amíg a katalán függetlenségi népszavazást jogszerűtlennek minősítették az Unió fővárosában, addig a független Koszovót minden népszavazás nélkül ismerték el Brüsszelben, sőt, eddig 22 uniós tagállam külön-külön is. Ternovácz István, a Kossuth Rádió vajdasági tudósítója a függetlenségi népszavazás szerbiai visszhangjairól az Európai Időben.A macedón kormánynak nem volt köze a Szerbia elleni kémkedéshez, külföldiekre vonatkoztak az értesülések
A macedón kormánynak nem volt köze a Szerbia elleni kémkedéshez, a szerb kormány utóbbival kapcsolatos értesülései "külföldi tényezőkre" és a titkosszolgálatra vonatkoztak - mondta Ivica Dacic szerb külügyminiszter pénteken Nisben, ahol macedón kollégájával, Nikola Dimitrovval találkozott.Nem akarnak a migránsok Szerbiában maradni
Megbízatása egy éve alatt 21 412 illegális migránst leplezett le a szerb katonaság és a rendőrség közös járőrszolgálata - számolt be róla vasárnap a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.Őrizetbe vettek egy terrorizmus miatt körözött török állampolgárt Horgosnál
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy török állampolgárt a szerb rendőrök Horgosnál - tudatta szombaton a szerb rendőrség.Ajánljuk még

















