szexuális zaklatás
Lemondott a szexuális zaklatással vádolt kanadai vezérkari főnök
Benyújtotta lemondását Art McDonald tengernagy, kanadai vezérkari főnök egy hónappal azután, hogy beiktatták tisztségébe, miután a védelmi minisztérium közölte: vizsgálatot indítottak ellene helytelen szexuális magatartás vádja miatt. Ez a második alkalom kicsivel több, mint egy hónapon belül, hogy a kanadai vezérkari főnököt szexuális természetű vádak miatt le kellett váltani.Csalódást okozott Donáth László magatartása a Magyarországi Evangélikus Egyháznak
Mint ahogy lapunk korábban megírta, Donáth László evangélikus lelkészt és egykori MSZP-s képviselőt szexuális zaklatással vádolják; az erről szóló beszámolókat a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete hitelesnek találta. A Fabiny Tamás püspök által jegyzett közleményben a tavaly augusztus végén indult vizsgálat eredményét ismertették az Evangélikus.hu-n. Az elnökség 2019 ősze és 2020 tavasza között személyes, szakembereket is bevonó beszélgetésekkel tárta fel a bejelentések tartalmát; azok alapján életszerűnek és hitelesnek bizonyultak számukra a Donáthot terhelő elbeszélések.Négy éven keresztül zaklathatta szexuálisan iskolás áldozatait a portás
Az iskolában portásként és kertészként dolgozó férfi négy éven keresztül zaklatta az iskolába járó kiskorú lányokat. A gyanú szerint a vádlott futballedzéseket és szakköröket is tartott a diákoknak, így férkőzött áldozatai bizalmába. Az ügyészség a vádlottat kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal, kiskorúak veszélyeztetésével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés bűntettével vádolja.#freeszfe, ahol szabad a nőket megalázni – Gregor Bernadett rémségekről számolt be
Gregor Bernadett, az egyik leghíresebb magyar színésznő Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az első kísérleti osztályba járt anno az SZFE-n, ahol válogatott módon, nemükben alázták meg a nőket, mégsem tüntetett senki értük. Elmondása szerint, ha a lányával történne olyasmi, mint vele, akkor a végsőkig elmenne.Szexuális zaklatási botrány: többen távoztak az Ubisofttól
Távozik az Ubisoft kreatív igazgatója, és több vezető pozícióban lévő munkatárs, a cég pedig zéró toleranciát hirdetett a vállalaton belüli zaklatásra a vasárnapi közleményük szerint - írja az Index.Szexuális zaklatással vádolják Ron Jeremy pornósztárt
Három nő megerőszakolásával és egy negyedik szexuális zaklatásával vádolják Ron Jeremy pornósztárt – írja a CNN.A hurrikánokról a rasszizmus tehet, miközben a nők nem mernek utcára menni az USA-ban – Dezse Balázs videóblogja
A liberális elit és az őket vegzáló konzervatív vloggerek ezen a héten is kitettek magukért: az amerikai feministák betiltanák azt, hogy a nőkhöz lehessen szólni az utcán. Tomi Laheren kivételesen egyetért valamiben a liberális Miley Cyrus-szal, a Facebook megalkotta a cenzúra legfelsőbb bíróságát. Joe Biden pedig azt az Occasio-Cortezt jelölte ki a klímaügyek élére, aki szerint a hurrikánok által okozott károk oka a rasszizmus. Ezen a héten kolléganőmmel, Tisóczki Flórával beszéltük ki a legbizarabb dolgokat.Szexuális agresszió miatt indult eljárás Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök ellen
Eljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő (1974-1981) ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét - közölte hétfő este a vádhatóság.Megszólalt a nő, aki azt állítja, szexuálisan zaklatta őt a demokraták várható elnökjelöltje
Visszavonulásra szólította fel Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét Tara Reade, az őt szexuális zaklatással vádoló nő egy csütörtök esti televíziós interjúban. Az 56 éves nő Megyn Kelly újságírónőnek adott interjút. Kelly korábban az NBC tévécsatorna, azt megelőzően pedig a Fox televízió sztárja volt, nemrégiben azonban Daily TV címmel saját médiavállalkozást indított.Ajánljuk még