szfe
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet eddig kaotikusan, a törvényi előírásokra fittyet hányva irányították
Több, mint 10 éve sorozatos gazdálkodási szabálytalanságok és fokozott korrupciós veszélyek jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gazdálkodását – erről árulkodnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvános jelentései. A szörnyű diktatúrában egészen ultraliberális módon sikerült gazdálkodniuk a közpénzekből, így nem meglepő az ellenzéki hisztéria, hogy az új vezetőségi tagok kinevezésével várhatóan új szelek fújnak majd az intézmény háza táján, ami véget vethet a közpénzek elművészkedésének. Az Állami Számvevőszék már 2019-ben jelezte: mivel az Egyetem gazdálkodása a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és jelen ellenőrzés megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az Egyetem közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.Palkovics az önkifejezés egy formájának tekinti a színművészetis diákok tiltakozását
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter szerda délután, Budapesten újságíróknak, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni.Ajánljuk még










