Jordán Tamás tévedhetetlensége és a pápa
Jordán Tamás kiváló színész, nem kétséges: csodálatos beleérző képességgel, tulajdonképpen XVI. Benedek pápaként támadjaVidnyánszky Attilát. Ugyanis Jordán a pápát fogja alakítani egy darabban, és annak tévedhetetlensége már át is sugárzott rá. Mondjuk a szöveg alapján Jordán saját csalhatatlanságába vetett hite sokat segített volna XVI. Benedeknek is, de ő nyilván Istenhez fordult a kétségeivel, nem Jordán Tamáshoz, aki viszont nagylelkűen megbocsájtja ezt neki. A liberálisok azt gondolják, csak nekik van joguk a fiatalokat nevelni, sőt, akár csak hozzájuk szólni is. Azért ezt ne vegyük már be!
A Színművészeti Főiskola átalakítása rettenetesen nagy port kavart. Illetve az pont nem, mert mindenki maradt a helyén. Az egyetemi szintű művészképzéssel senkinek nincs gondja, hiszen a művészi lét amúgy is mindenre képesít, és nehogy már egy szimpla főiskolán, egy szimpla főiskolai diplomával szúrják ki azok szemét, akik adott esetben több tucat oldalnyi szöveget is képesek megtanulni kívülről, vagy aki esetleg kiváló kézügyességről téve tanúbizonyságot, remek szobrokat alkot (egy másik egyetemen). Ha ilyen ütemben fejlődik tovább a művészet, egyből művész akadémikusokat fognak képezni, amelyhez elég lesz egy szobaszínházi premier náci egyenruhás szereplőkkel. Ha a szereplők rohamsisakot is viselnek és a főnöküket Viktornak hívják, még egy állami díjat is adnak majd rögtön mellé.
Az SZFE átalakítása kavart nagy port. A Művészet alapállapota ugyanis, hogy a művészek alanyi jogon önigazgatják magukat és pótolhatatlan értéket képviselnek. Az is el lett döntve – konkrétan még Aczél elvtárs döntötte el, tehát történelmileg így alakult –, hogy ki a nagy művész, és azért abba nem szabad beleszólnia senkinek. Annak különösen nem, aki a pénzt adja, az államnak, mert akkor oda a szabadság.
Jordán azt gondolja, az vicces, hogy pápaként, önmaga által felkent pápaként aposztrofálja Vidnyányszky Attilát. Hát, akár az is lehetne, ha valami elemi önreflexiót is sikerült volna belegyűrnie a szövegébe. De a liberális művészetnek az önreflexió nem része.
Szentséged panaszolja, hogy jelenleg milyen rossz feltételek között működik a Színművészeti. Pusztul az épület, elavultak a technikai eszközök. Eminenciádnak igaza van. Az intézmény mindenkori vezetői szinte könyörögve kértek pénzt a mindenkori hatalomtól a fentiek orvoslására, de nem kaptak. Miután Szentségednek teljesen igaza van a diagnózisban, hogy szinte haldoklik az épület, remélhetjük Isten segítségével és az Ön pápai súlyával lesz esély a problémák orvoslására. Szentséged ne haragudjon, ha beszélek a jövőről, mely az előjelek szerint akár komoly gondot is okozhat. A közvélemény-kutatások szerint a fiatalok többsége ellenzéki gondolkodású. Ha ez így lesz a Színműre felvettek körében is, akkor tenni kell valamit az egységes ideológia kialakítása érdekében. Nyilván be kell iktatni, a művészet tanítási idejének rovására, ilyen átnevelő órákat. Az én fiatal koromban volt olyan képzés, hogy tudományos szocializmus, volt olyan tantárgy, hogy világnézetünk alapjai. Félelemmel tölt el az a gondolat, hogy a művészeti képzés helyett ideológiai átnevelés lesz.
Jordán Tamást, ahogy a színművészeket általában, nem az eszükért szeretjük, hanem a kellemes orgánumukért, meg azért, mert jó nézni őket. Jordán szövege is igazolja ezt, hiszen minden különösebb köntörfalazás nélkül ismer be mindent, amit egy egyetem működésében kárhoztatni lehet.
Az élet nagy részében, a cipőbolttól a kormányablakig egyáltalán nem játszik szerepet az ügyintézéskor, hogy mit gondolunk az aktuális kormányról. Normális ember csak azokat terheli eleve a politikai nézeteivel, akikről tudja, hogy ez nem zavarja őket. Egy tanintézményben nincsenek ideológiák, csak mint a tudomány vizsgálati tárgyai lehetnek jelen, mint az oktatók, a hallgatók személyes nézetei nem.
Nem könnyű ezt megállni, de hát nem minden könnyű az életben.
„A fiatalok többsége ellenzéki gondolkozású” kitétel azt mutatja, hogy Jordán számon tartja a hallgatók, vagy a statiszták, vagy a kollégái politikai nézeteit. Hiszen ilyet csak akkor szoktunk másoknál feltételezni, ha magunk is megtesszük.
Jordán önleleplezése az igazi liberális önleleplezés. Csak a saját nézeteit tartja helyesnek, természetesnek és így oktathatónak. Nem is ismeri el, hogy létezhet ideológiai semlegesség. Neki nem is létezik. Ez a társaság liberális színészeket képez, az ideológiai oktatás mellé ad bizonyos fajta, klasszikusnak egyre kevésbé nevezhető színészi készségeket. Jordán, aki a szocializmus idején kapott szintén ideológiavezérelt kiképzést ebből a diszciplinából, akkor nem azt a következtetést vonta le, hogy helytelen ideologikusan oktatni, hanem azt, hogy az ő általa vallott ideológiát kell betenni a tantervbe és minden rendben is lesz.
Jordánon tehát leginkább a szocializmus hatása látszik, némi jellemgyengeség formájában, hiszen nem nyíltan áll ki – ahogy a liberálisok nem is szoktak – a saját meggyőződése mellett, hanem úgy tesz, mintha az lenne a dolgok természetes állapota, hogy neki van igaza. Az SZFE jelenlegi állapota olyan, hogy ha bárki fölmond ott vagy bárki odamegy dolgozni, az intézmény egyből ideológiailag „diverzebb” hely lesz. Bárki.
Ez egyébként mindig a különbség a liberális és a normális között. A liberális mindig biztos benne, hogy a teljes igazság birtokában van, míg mindenki másnak – néha még a kommunistáknak is – vannak, voltak kétségeik.
Nem tudom eldönteni, hogy Vidnyánszky Attila jó intézményvezető-e, és mennyire gondol túl sokat magáról. De azt már el tudom dönteni – Jordán Tamás saját szövege alapján –, hogy annyi sok jót bizonyosan nem gondolhat magáról, mint hitetlen Tamásunk.
