sziget fesztivál
Dopeman szerint a botrányos Krúbi-koncert a bizonyíték arra, hogy hazánkban demokrácia van
Krúbi neve sokaknak nem mond semmit, mégis fellépett az ifjú énekes a Sziget feszitválon, ahol egy Orbán Viktort ábrázoló bábut is magával vitt (amit persze mindenki felismert) ekkor vette kezdetét a koncerten a Orbán-ellenes szeánsz és ekkor felharsant a szokásos "Fidesz takarodj" is. A rapper és megmondóember, Dopeman szerint ez ékes bizonyítéka a hazai demokráciának, szólásszabadságnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha Krúbi rendszerkritikát fogalmaz meg, amiben a vulgár kifejezéseken túl értelmes dolgokat mond, akkor a kormányoldalnak ezt meg kell válaszolnia. Az obszcén kifejezéseken túl azonban értelmes gondolatot nem hallhattunk tőle.Fedett nyomozónak akart drogot eladni az izraelinek mondott díler a Szigeten
Talányos lebukásról számolt be a tegnap zárult Sziget fesztiválon az YNet News izraeli portál. Ők úgy tudják, hogy egy harmincéves izraeli állampolgárt fogtak el a magyar rendőrök, amikor a világ minden tájáról turisták ezreit vonzó budapesti Sziget fesztivál idején kábítószert árult mulatozóknak. A Magyar Nemzet azonban úgy értesült, a kábítószer miatt elfogottak között nincs izraeli állampolgár. Az üggyel a budapesti izraeli konzul és a Külügyminisztérium izraeliekkel foglalkozó osztálya is vizsgálódik.420 ezren látogattak el az idei Szigetre
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a Covid miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra - jelentette ki a Sziget főszervezője szerdán az MTI-nek. "A két kimaradt szezonban Európában hatalmas volt a várakozás a szórakozásra, így amikor 2022-ben végre újra el lehetett menni bulizni, mindenhol tömegesen indultak neki az emberek. A tavalyi Szigetre olyanok is sokan eljöttek, akik még 2019 végén vették meg a jegyüket, és aztán csaknem három évet kellett várniuk, de megtették" - fejtette ki Kádár Tamás.A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (I. rész) – Uhrin Benedek
Fú, de rég írtam zenéről... Egész konkrétan 3 és fél évvel ezelőtt, 2020 januárjában mutattam be hét olyan magyar lemezt, amelyeket nagy valószínűséggel kevesen hallottak, pedig érdemes; és ígértem, hogy bemutatok majd tizenöt másikat... na, ez azóta sem történt meg. Talán egyszer majd ezekre is sor kerül. A minap azonban egy teljesen más témához anyagokat keresve felmerült egy név, róla pedig eszembe jutott jó néhány további...akik valaha híresek, tehetségesek, ígéretesek, különlegesek, stb. voltak, de méltatlanul feledésbe merültek. És néhányuknál akár még némi politikai szálat is találhatunk.Hatósági eljárás indulhat a Sziget Fesztivál melegeket népszerűsítő reklámvideója ellen
Közérdekű bejelentést tett a a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) – tudta meg a Magyar Nemzet. A bejelentés előzményét a Sziget Fesztivál homoszexuálisakat népszerűsítő reklámvideója adja, amelyen azonos nemű fiatalok csókolóznak.Ajánljuk még













